... ez a szarkavarás????? Mit vétettem megint, hogy csak pofonokat kapok?? Én már semmit se tudok jól csinálni??? Vagy mint egy lufi, amit folyton felfújnak... ???
Foggal körömmel próbálok talpon maradni napról napra, megint egyedül persze, erőmön túl próbálok mindent kijavítani, helyrerakni, mert szeretnék végre jót magam köré, boldog és vidám barátokkal, egyenesen és őszintén jól élni, ráadásul jó képet vágni hozzá, akkor is amikor bántanak, amikor kinevetnek, amikor fáj, amikor kiközösítenek, mintha minden csak az én hibám lenne mindig, mindig csak másokra figyelni, nem magamra, hogy én hogy vagyok...mert ők a törékeny, érzékeny lelkűek..... én nem... egy rohadt törékeny kötélen egyensúlyozom már hetek óta, és sokszor éreztem azt, nem bírom, megbillenek, lehúz a mély.... és próbálom megtagadni azt, ami bennem van, próbálom mindenkinek eltalálni a szájízét, ráérezni, hogy így megtaláljam azt a hozzájuk vezető utat, amivel talán annyit elérhetek, hogy legalább a tüskék eltünjenek.
Nektek úgy látszik, teljesen mindegy, hogy az embert mennyire hajtja a jóakarás, a jószándék,a főhajtás, a beismerés..... azt gondoljátok, ti jól csináltok mindig mindent, nem hibáztok, pláne nem annyit és úgy, ahogy én, nem ti kezdtétek, és állandóan bűntetésbe tesztek... hogy én érezzem azt, hogy megint elrontottam valami, megint én bántottam meg másokat, megint én nem figyeltem másokra.... nem is kell csinálnom hozzá semmit...vagy éppen hogy, elég, ha csak jót akarok.... esélyem sincs a jóra.
Soha nem is volt, igaz??? Úgy tekintetek rám, mint egy sajnálatra méltó kis féregre.... akit legszívesebben eltaposnátok, de már arra sem találjátok méltónak.

Az senkit nem érdekel már, én mikor, mitől sokallok be....mi fáj, kik hiányoznak,mivel okoztok fájdalmat... vagy mivel lehetne esetleg mégis nevetésre bírni... velem lehet játszani, lehet megalázni, megbűntetni,nekem már mindegy....... én értsek meg mindig mindent.... és persze az a legjobb az egészben, hogy a végén mindig az van, hogy én látom rosszul a dolgokat... hogy sértett vagyok, azért írok ilyeneket...... Pedig pont az nem vagyok... szomorú, fájó lelkű az igen... de sértett nem... csak egy nagyon-nagyon szomorú és kétségbeesett kis senki.
Évek óta csak elvesztek embereket magam mellől..akik fontosan voltak..akiket szerettem... és egyre hosszabb és fájdalmasabb a lista...
Lehet. Én csak azt látom, hogy azt képzelik és azt hiszik, ők soha nem tévedhetnek, hibázhatnak akkorát, mint én ...és talán minden este gratulálnak magunkan, hogy ők nem én..... pedig...lehet, már el is követtétek a jóvátehetelen hibáikat......vagy fogjátok.... csak még nem vettétek észre... vagy ami még rosszabb..nem akarjátok észrevenni.
Embereket bántotok meg magatok körül, talán nap mint nap,akik talán mindennél közelebb állnak hozzátok...

Csak egyet nem értek... ha én vagyok a mindig rosszul döntő, és folyton hibázó ember....és ha ti olyan remek emberek vagytok, őszinték, és egyenesek, nem hibáztok, és nem teregetitek ki a "múltat" azért, mert azt hittétek, az is az őszinteség egyik jele lehet, hogy azzal talán eléritek a jót és békét...... akkor hogy a fenében van, hogy MÉGIS BOLDOGTALANOK VAGYTOK MIND, ÉS FÁJ A LELKETEK nektek is?????
Hisz csak én hibáztam.... ti nem...