Az elmúlt hónapokat tekintve,-no sex- már épp azon gondolkodtam, ha ez így folytatódik, felajánlom a testem a katolikus anyaszentegyháznak...... (gyengébbek kedvéért: apáca leszek).

Már teljesen beleéltem magam..... fekete ruci, én pedig áhítattal térdelek, imákat mormolok, aztán missziót vállalok a Harmadik Világba, ahol elesett, éhező, és nyomorgó embereket ápolnék, és én lennék nekik az isten, vagy valami háborús helyen kötéseket cserélnék, szegény megsérült katonáknak (akik persze egytől egyig marha helyes és szívdöglesztő pasik lennének, vakító, szexis mosollyal,és mindegyik bele lenne esve a dögös kis apácába---vagyis belém).
Ostromolnának a szerelmükkel, de én kitartó és hű lennék Jézushoz.....


....aztán tovább gondolkodtam....
1. Éhezzek, és mondjak le a sok finom falatról??? (és csak kenyér és víz?)
2. Utálom a nagy melegben a legyeket, és a bűzt....
3. Minden nap, abban a szörnyű, ormótlan fekete göncbe rejtsem hab testem, ráadásul 40 fokban is? És nem vehetném fel többé a farmer miniszoknyám meg a bikinim?
4. Soha többet szex?
5. Utálok vérző sebeket kötözni.....
6. Félek, hogy elkapnék valami hülye kort (ebola, maláris, stb...)
7. Soha többé összkomfort?
8. Soha többé hányással és fejfájással végződő dörbézolás?
9. Életem végéig istenitsek egy FÉRFIT????? ( mármint Jézust....)
10. Minden nap hajnalba kellni a reggeli misére??? És nincs többé délig alvás??


Na neeeeeeeeee... akkor inkább ápoló leszek egy állatkertben...... :)))
(ott is csak állatokkal lennék körbevéve.... mint most...... :))))

Kimentem ebédszünetre egy gyros-ért, és akkora szél "fogadott", hogy komolyan azon kezdtem gondolkodni, ha most ugranék egyet, lehet, hogy nem is érnék földre, mert a szél felkapna a hátára, és elrepítene....és tekintve, mennyi paraszt van ilyenkor az utcán (fellök, mert képtelen 1 lépést arrébb menni), kacérkodtam a gondolattal...

Sőt!!! Ha a seprűm ott lett volna , nyugodtan felpattanhattam volna rá és elrepülhettem volna A-ból B-be.....

Egy hölgy rettegésben tartotta a diliházat. Olyan gyorsan száguldozott a szobák között a motoros kerekesszékével, hogy bedőlt a kanyarban.
Egy ápoló megállította és azt kérdezte tőle:
- Van önnek jogosítványa erre a járműre?
- Természetesen van - válaszolta a hölgy, és egy csokipapírt adott a férfinak.
- Rendben, de vezessen óvatosan - felelte az.
Tovább robogott, keresztül a hallon, de nemsokára egy másik ápoló állította meg.
- Van önnek érvényes forgalmi engedélye erre a járműre?
- Természetesen van. - válaszolta és egy rágógumipapírt adott oda.
- Rendben, vezessen óvatosan!
A nő tovább gurult, befordult a folyosóra, és a folyosó végén meglátott egy férfi beteget, tök pucéran, álló farokkal. Hirtelen lefékezett, és bosszankodva szólt:
- A fene egye meg, már megint az a kúrva szonda...

Most hallottam a rádióban, hogy Pápua Új-Guineában megégettek három nőt, boszorkányságért.

De marha nagy szerencsém van, hogy ide születtem....

A vadász betér a kocsmába, és elmondja hogy ő a legnagyobb vadász, bármely vadat felismer a szőréről, sőt ha a golyónyomot is megmutatják neki akkor megmondja a fegyver típusát is egy italért.
Hozzák az első vadbőrt, a vadász bekötött szemmel megmondja, medve, 0.3-as kaliberű vadászpuska. Hozzák a másikat, a vadász rögtön tudja hogy nyúl, és sörétes puskával lőtték meg. Így megy ez egész éjjel, a vadász rengeteg italt nyer. Másnap a tükör előtt látja hogy az arcán egy óriási monokli van.
Kérdezi a feleségét:
- Drágám, tegnap éjjel berúgtam, de ki vert meg?
Mire az asszony:
- Én. Éjjel 3-kor mellém bújtál, betetted a kezed a bugyimba, és azt mondtad, ez egy görény és fejszével verték agyon !

Jó kis nap volt ez is.... de azért jó, hogy hamarosan vége, és már szerda lesz.... mert szerda után jön a csütörtök, és utána PÉNTEK!!!! :))))))

"Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba."

(Johnny Depp)

Most már tuti, hogy klinikai eset vagyok!!! :))))) (hála istennek). Egész nap vigyorgok, mint egy vadalma, pedig nincs semmi különös okom rá  :)))

Amilyen depis formám volt a múlt héten, olyan eufórikus vagyok most. A paci másik oldalára pottyantam.... (anyámat idézve: " kicsit lökött, kicsit hülye de az én lányom".... vagy öcsém szerint: "elkurtátok... nem kicsit....nagyon....").

Néha valóban elragad a képzeletem és nem tudom már mit gondoljak és mit nem. Az ember sokszor olyan, hogy ha sokáig nem kap választ a kérdéseire, vagy nem sikerült úgy egy -egy dolog ahogy azt elképzelte, már nőnek is a sárkányok meg a mumusok a háttérben... De -szerencsére- most újabb "sikerélménnyel" gazdagodtunk... megbeszéltünk dolgokat.
Végülis..szóból ért az ember... vagy ha már közhelyeknél járok... néma gyereknek anyja sem érti a szavát...
:-D

Lady Bradford aléltan omlott vissza a párnákra. A sóhajoktól fel-s alá emelkedett alig fedett keble. Melege volt. Úgy érezte, minden porcikája láztól ég. Gyötörte a kinzó fejfájás. Óvatosan kinyitotta a szemét. Forgott a szoba. Forgott a világ.
Nyüszített fájdalmában egy halkat.... csak ennyire telt véges erejéből..

 Kívánta Lord Ashley hűvös tenyerét... a vigaszt nyújtó ölelését... csítító szavait... simogató, pajkos tekintetét..

Félhomályos szoba. Lady Bradford alszik. Nyugtalan, lázas álom. Álmai fogságában vergődik. Megint. Nem jön az enyhet adó gyógyulás.
Visszarepül a múlt egy szép pillanatára. Mint minden álomban. Mert az álmaiban újra és újra felhőtlenül boldog.

Napfényes nyári nap. Simogató meleg, és ragyogó napfény. Lady B. kilép a kastély kapuján, ahol a múlt fenyegető rémeit hagyta, és szembe találja magát Lord Ashleyvel. Mosolyogva, és hihetetlenül sármosan áll a hintó mellett. Épp beszélget valakivel. Lady B.-ben megmozdul valami a látványra. Megborzong. Jóleső, és borzongató melegség önti el. Ahogy egyre közelebb lépdel, miközben arcát próbálja a napernyő hálás árnyéka mögé rejteni, a Lord megérzi a pillantását odafordul és ráemeli tekintetét.
A Lady nem gondolkodik. Csak cselekszik. Amit a szíve, az ösztönei súgnak. Beleveti magát a Lord karjai közé, és nem törödik többé semmilyen illemmel, semmilyen etikettel. Csak az öleléssel. A Lord karjai óvó pajzsként fonják át, és szorosan tarják. Egy pillanat. Két pillanat. Talán a végtelenségig.
Ebben az ölelésben benne volt minden. Minden, amire szüksége volt a Lordnak, és a Ladynek.
A világ legszebb ajándékát adták egymásnak.

Szórakozottan sétálgatott az utcán Lady Bradford. Nézte a körülötte lévő embereket. Mindenki sietett a dolgára. Vagy beszélgetett valakivel. Volt, aki a gyermekét fedte meg valamiért. Egy mosolygós párt vett észre. Összedugták a fejüket, és összenevettek. Lady B. szinte látta a köztük lévő összekötő szálat. Szépek voltak együtt. Ekkor újra a fejébe furakodott egy kép. Lord Ashleyről. Amit igyekezett mélyre elfojtani.

Összeszorult a szíve. Vett egy nagy levegőt, hátha ettől elmúlik a torkát szorongató érzés. Lady Bradford nem sietett sehová. Nem volt kihez.

És mi vagyunk benne a szereplők. Vannak a történetben főszerepek és vannak mellékszerepek. Előfordul, hogy olykor felbukkan egy -egy epizódszereplő, de a forgatókönyv már a rendezőnél van.

Vannak olyanok, akik túl korán rávetették magukat egy -egy áhított szerepre... aztán, ahogy megtanulták a szöveget, elkezdték játszani a darabot... rájöttek, nem is ezt a szerepet szeretnék igazán.... hanem egy másikat. De sokszor, a másik szerep már foglalt, valaki más játssza .
Ilyenkor előfordul, irigyen, és kicsit csalódottan nézzük a másik játékát, és azt gondoljuk...ezt a szerepet én sokkal jobban el tudnám játszani.

Aztán jön egy újabb szerepajánlat, ahol nekünk kínálják fel a főszerepet... és ha nem vagyunk elég profik, néha kiderül...pocsék szinészek vagyunk...

Kavarog az élet... Készül a vihar... vagy csak a szél játszik a falevelekkel??? Vajon miért félnek az emberek annyira a vihartól?? A csattogó villámoktól??Mert félelmetes?? mert nagy a hangja??? Vagy mert mindent eltakarit, és csak a rideg valóság marad utána??

Nem egyszerűen ilyen csak a hangulatom ma... nagyon szeretem ezt a számot.

Mindig arról álmodtam, hogy egy szép, napfényes napon erre táncolok valakivel, akit nagyon szeretek, és aki engem is nagyon szeret...talán egy tó partján.... vagy máshol, ahol kettesben vagyunk.... Lassan andalogva, beszívom az illatát, belenézek a szép szemeibe, majd a vállára/mellkasára hajtom a fejem és tánc közben csak azt érzem, hogy nagyon boldog vagyok így....

Lord Ashley elmerült gondolataiban.
Újra és újra.
Képzeletében elé kúszott Lady Bradford arca.
Nem tudta hová tenni a nőt.
Egyszerre vonzotta és taszította.
Egyszerre szerette és gyűlölte.
Egyszerre akarta, és nem akarta.
Egyszer félt tőle, és máskor nem.
...nem bízott benne.... akart, de nem tudott...

Volt egy része az énjében Lady B.-nek, ami szerelemre lobbantotta a férfit, vigaszt nyújtott neki, meghallgatta, megnevettette, volt egy része, amitől azt érezte, meg akarja óvni, segiteni, szeretni. Annyit szenvedett már. Ezt az énjét szerette...és ez az énje nagyon hiányzott most neki.
Volt viszont egy másik arca, ami mégis eltávolította kissé. Amiért ellökte magától.

Lord Ashley őrlödőtt.
Mert ha jobban belegondol, az is az a nő volt, akit szeretett, az is Lady B.-ből táplálkozott. De mégis... más volt.

Tanácstalan volt.

Az érintés nem csupán kedves dolog.

Szükség van rá, mind fizikai, mind érzelmi jólétünkhöz.

Az érintés segíthet a fájdalom, a depresszió, a szorongás enyhítésében.
Az érintés egyik fantasztikus formája az ölelés , amely elűzi a magányt, segít legyőzni a félelmet, utat nyit az érzéseknek és ami a legfontosabb fokozza az önbizalmat....

Megállt a kocsi a ház előtt. A ragyogó napfény egy pillanatra elvakította Lady Bradfordot. Amint pár pillanat múlva újra látott, addigra Lord Ashley kiszállt a kocsiból, és egy lépés után megállt a kocsi mellett. Így lehetősége volt alaposan megnézni a közeledő Lady Bradfordot, teljes és élő valójában. Csak állt, és nézett.
A Lady egy pillanatra megtorpant, majd határozott lépéssel elindult Lord Ashley felé. Érezte égető és kutató pillantását. Zavarban volt ettől. Fejében szélsebesen cikáztak a gondolatok, szíve hevesen dobogott, a szája kiszáradt.
Egy pillanatra megállt a Lord előtt, aki az üdvözlés után felkínálta kocsija meghitt magányát.
A Lady elfogadta.
Csakhogy a kocsi kizárta a külvilágot, kizárt minden mást. Csak ők voltak. Ketten. Ez volt a Pillanat.
És csak nézték egymást. Csak kutatták egymás pillantását.
Igyekeztek minél több mindent kiolvasni a másik szeméből.

...Csak úszoknak!!!!"

Ez áll az Élet bejáratán. Csakhogy a hülyék azt már nem írták ki, hol tartanak úszásoktatást...

Amikor gyermek voltam, fájt ugyan, ha csalódtam, de gyorsabban felejtettem... és most? Egyszer a mennyország édessége járja át szívemet, máskor a pokol tüze tombol lelkemben. Gyógyulni és gyógyulni, más sem jár a fejemben... vagy ez már görcsös akarás?
Ez az állapot kicsit olyan, mint amikor egy követ izzásig hevítenek, majd jeges vízbe dobnak... a kő megreped, darabjaira hullik, viszont a szív, csak a kő fájdalmát szenvedi el, és a burka reped, hisz a lélek ott van belül, és erősen tartja a szívet, hogy az ne hulljon szét......

Vajon hányszor kell az embernek elesni, hogy egyszer úgy tudjon majd felkelni, hogy soha többé ne essen el?? Mikor tanulja meg az ember, hogy a gödröket át kell lépni, hogy a buckáknál nagyobbat kell lépni, és nem esel el, hogy a sötétben figyelmesebben lépjünk??

 vagy ha elesünk..azt is a legkisebb sérülésekkel.. Esni is meg kell tanulni...

Igen, az ember életében jó pár bolhából sikerül elefántot gyártani.
Nekem nem régen sikerült egy hatalmas mammutot gyártanom....Persze utólag mosolyog az ember, milye buta volt, milyen lehetetelen gondolatok jutnak eszébe...
Mégis.. talán mégis nagy szükségünk van ezekre a pillanatokra...ezekre az elefántgyártásokra....

.. na persze nem azért, mert az elefánt kihalófélben van... hanem mert ezekből mindig tanul az ember... már a legtöbbje..