Ül egy kislány a parton, és nézi a tengert.... a tengert, melynek ereje és szépsége elbűvöli, és magával ragadja és ha nagy ritkán lehetősége van, akár pár pillanatra is elmerülni a selymes habokban, érezve, és élvezve a habok lágy ölelését.... végtelenül boldog lesz...és erőre kap...és utána szárnyalni tud.....ritka és értékes kincsként őrzi emlékét minden csobbanásnak..... csöppnyi szürke életének pillanatnyi öröme... és igyekszik minden percét kiélvezni, és örülni, mert nem tudhatja, legközelebb lesz-e alkalma még megmártózni a lágy habokban...
Ül egy kislány a parton és nézi a tengert... a tengert, mely ha a kislány a parton van, lassan visszahúzodik a medrében... a kislány meg vágyakozva nézi a távolban a hullámokat...és becsukja a szemét, és visszaemlékezik a tenger érintésére....
Ül egy kislány a parton és nézi a tengert... azt a tengert, mely csak hullámzik, és azt suttogja a kislánynak, ...ne merülj el bennem többet... mert az nekem fáj....
Ül egy kislány a parton és nézi a tengert... és nem érti, miért az fáj a tengernek, ami őt boldoggá teszi...a vidám pancsolása, és kacaja...
.....és az miért nem fáj a tengernek, amitől ő boldogtalan lesz...
Ül egy kislány a parton és nézi a tengert... a naplementében csillognak a hullámok...és a kislány arcán legördül egy könnycsepp... csak egyetlen egy....
és csendben suttogja a messzeségnek.... remélve, hogy egyszer talán, a szél szárnyán át...meghallja a tenger.... Neked csak pár csepp tengervíz, amitől nem leszel kevesebb.... de nekem egy mosoly az arcomra, és egy mosoly a szívembe...
