Istennel beszélget egy ember:
 -Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a  Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az  embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy  nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a  kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
-Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét  elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak  "képesség"  kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek  csak  magukra gondolnak.

Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön...