B.-vel első látásra szerelem volt. Talán még soha nem volt ilyen velem....Még ma is hihetetlen.... még ma sem felejtettem el....nem is tudom, nem is akarom.....azt hiszem, Ő az a szerelem, amire azt mondják, "soha nem felejted el, mindig a szívedben fog élni".....

Már kifelé állt a rúd a P.-vel való kapcsolatomban, és sokat voltam otthon egyedül. És ebben az időben vettem új mobilt, és most volt először wap-pom. Hát elkezdtem böngészni rajta. Eleinte csak hírek, horoszkóp, ilyenek..... Aztán felfedeztem a "Társkereső" rovatot. Kíváncsi lettem, és párszor felkukkantottam. Nem konkrét célból, de kíváncsivá tett ,milyen emberkék vannak itt, kik regisztrálnak.  Ez olyan április körül volt. Aztán , úgy július felé, elkezdett írni nekem egy fiú. Hogy ő már hónapok óta kinézett magának... végül elkezdtünk beszélgetni....éreztem, hogy ez így nem egyenes, mert ugyebár P. még megvolt....és az sem számított, hogy már nem szerettük egymást, alig volt testi kapcsolatunk, szinte csak veszekedtünk.... de mégis , akkor még a párom volt.... de azt éreztem, mint egy drogos....elemi erővel vonzott ez a pasi.... fel is hívott, hihetetlen szexis és férfias volt a hangja, és a nevetése....beleborzongtam a gyönyörtől.

Aztán elkezdte pedzegetni, hogy találkozzunk. amit én is nagyon szerettem volna. Végül egy ragyogó napsütéses napon, augusztus 19.-én találkoztunk Sárbogárdon..... Nem egy városban éltünk, és egy "semleges" helyet kerestünk..... amikor leszálltam a vonatról, a torkomban dobogott a szívem...és amikor megláttam a sok ember között, hanyagul cigarettázva.....rögtön tudtam ....Ő az!!!!

Ő volt....talán még ma is nekem ő az Ő.

Elmosolyodott, köszönt, és azt mondta: "milyen csinos vagy"..... beülünk egy kávézóba, és beszélgetni kezdtünk. Gyönyörű barna szemei voltak, és mágnesként tartották fogva a tekintetem... rögtön egy hullámhosszra kerültünk.  Aztán sétálni mentünk. Automatikusan megfogtuk egymás kezét..... és a vasúti átkelőnél megálltunk, magához húzott és megcsókolt. Lágyan, érzékien, mégis követelőzően...Fantasztikus volt...tényleg szédültem....eddig csak ócska lányregényekben olvastam ilyeneket....mindig azt hittem ez csak az írók agyszüleménye. De én ott, akkor Vele átéltem ezt. Halálosan beleszerettem.

Egyértelmű volt, hogy őt az Isten  nekem teremtette. Vele maradtam másnapig... augusztus 20-án Pesten...... ragyogott a nap , mintha csak velünk örült volna ő is.

Amikor hazajöttem, lezártam P.-vel a kapcsolatot, és belevetettem magam az új szerelembe....és amikor csak találkoztunk, mindig pezsgővel várt... amikor a vonat késett 3 percet, kétségbeesetten hívott, hol vagyok...és amikor leszálltam, a karjába kapva átölelt, majdnem a sínek közé estünk a boldogságtól...

Életem legszebb időszaka volt. Még az édesanyjának is bemutatott. A születésnapomkor, amikor a szülinapi bulimra mentünk, és az járdán volt egy pocsolya, a karjába kapott, és átemelt rajta.... nehogy a szandálom vizes legyen.....Imádtam tetőtől talpig! Férfi volt minden izében.....

Aztán, mint minden tündérmese, ez is szertefoszlott, véget ért......... egy szomorú éjjelen egy idegen elrabolta őt tőlem...szó szerint. Történt ugyanis, amikor nálunk volt egyszer,  éjjelre nyitva hagytuk a konyhaablakot, és amíg aludtunk, bemásztak hozzánk, és amit csak a konyhából el tudtak mozdítani ,mindent elvittek.....köztük B. három mobiltelefonját, százezret érő óráját, márkás, drága napszemüvegét, ezüst öngyújtót, cigit....mindent...a végösszeg közel 400 ezer forintos kár B.-nek.   Attól a perctől kezdve, mintha kicserélték volna..... nem ismertem rá, sőt, voltak pillanatok, amikor féltem tőle.... végig éreztem a neheztelését, a haragját felém...hogy ha nem ismer meg, még mindene meglenne..... engem okolt, kimondatlanul is...és ettől a perctől kezdve viharos gyorsasággal romlott a kapcsolatunk. Egyre inkább elmaradt, nem keresett, nem jött,nem hívott...előtte naponta többször, még éjjel is.... ha beszéltük, mindig fáradt volt, nyűgös, és hasonlók...Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor arra sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon az sms-ekre, vagy felvegye a telefont. Az e-mail-ekre sem írt. Semmi. Engem a kétségbeesés határára sodort. A szívem utána vágyott, majd belehaltam, úgy hiányzott. Már azért könyörögtem neki, ha szakítani akar, legalább arra vegyen fáradtságot, hogy ezt megmondja...persze nem tette.

Tudomásul kellett vennem, hogy szó nélkül vége...

Nagyon magam alá kerültem, rengeteget sírtam, szinte fizikai fájdalmam volt. Sajgott a szívem, annyira hiányzott. Szinte depressziós lettem. Hónapokig "gyászoltam". Végül az egyik barátnőm megelégelte és segített kirángatni mélypontról.   Egy másik barátnő, aki ismerte B-t is, azt mondta, ha így látna most B., azt hinné, halálos beteg vagyok..olyan szarul nézek ki....

De milyen az élet.... éppen 33 hét telt el azóta, hogy hallottam róla bármit is, épp kezdtem magamhoz térni, amikor egy nyári péntek délután megcsörrent a mobilom. Láttam kiírva a nevét, de nem fogtam fel hirtelen, ki keres. És amikor a nevetős hangját meghallottam a vonal másik oldalán, megmerevedtem....nem hittem a fülemnek. 10 percet csevegett velem, és azt kérdezte, mit csinálok vasárnap, mert szeretne látni...... a szívem majd kiugrott a helyéből....

És az a vasárnap is csodás volt, mint régen, amikor kezdődött.... aztán egy hét múlva, egy délután újabb üzenet, hogy másnap elmegyek vele Velencére?? Naná!! és amikor ott voltunk, olyanokat mondott, hogy rég nem érezte ilyen jól magát.... sokat nevettünk,bohóckodtunk.... aztán hazafelé épp úgy értünk Pestre, hogy lekéstem minden hazafelé menő vonatot, buszt... hirtelen, nem volt hol aludnom. Gondoltam, nem gond, mert régen is aludtam már nála, most egy fél éjszaka miért lenne gond. A három szoba valamelyikébe csak elférek? ....megint tévedtem Kijelentett, hogy azt nem lehet, oldjam meg.... mégis hogy , kérdeztem. Rajta kívül szinte senkit nem ismerek itt...ő ráncigált el ide... ha egész nap jól érezte magát velem, miért gond fél éjjel külön szobába???

Végül "megoldotta"... már ha ezt megoldásnak lehet nevezni... egy haverjánál (!!!) aludtam. Képes volt addig telefonálgatni, míg az egyik barátja fel nem ajánlotta a kanapéját a nappalijában.   Ölni tudtam volna az idegtől....már megint bepalizott.... amíg neki frankó a dolog, addig jó, de ha gond van, olajra lép.....másnap az haverja még a vonathoz is kikísért, pedig nem volt a dolga...ő persze, még este sem hívott, hogy élek-e, egyben hazaértem-e.... aztán pár hét múlva megtudtam....van valakije....

Hirtelen, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, annyira kiakadtam. Újra.  Mert még azt sem tudtam eldönteni, én most tulajdonképpen ki vagyok??? Egy ártatlan áldozat, akit becsaptak, vagy egy gaz csábító....hisz ez attól függ, kinek a szemszögéből nézzük....az enyémből vagy a megcsalt barátnő szemszögéből...akiről én nem is tudtam.....  megint padlóra küldött.....

Aztán megint csend sokáig..... majd volt pofája megint hívni, úgy kb.4 hónap múlva.... Persze, most okosabb voltam.

 Azóta minden augusztus 19-20-án kicsit meghalok, és nagyon fáj a szívem.....

És be kell valljam, még ma is nagyon hiányzik......annak ellenére, hogy csomószor becsapott, megalázott, semmibe vett. Még mindig sokat gondolok rá, és ha egy kicsit is őszinte vagyok magamhoz, azt hiszem bármikor visszafogadnám....... az összes disznóságával együtt. De remélem, Isten velem lesz (neki több esze van  :) ), és küld helyette mást, mielőtt újra hülyét csinálok magamból...