.....aludni. Itthon vagyok végre, körbevesz a csend, mindenki alszik már... csak én nem....próbáltam, de nem bírok.
Szüntelenül csak két, számomra nagyon fontos emberre tudok gondolni. Mindkettő a szívem csücskében van. És, ami közös bennük, hogy egyik sem lehet az enyém. Az egyik már nem.... a másik még nem.....vagy talán soha.

Úgy indultam haza, hogy itthon majd nyugalmat találok, és a kérdéseimre válaszokat. Azt hiszem, részben sikerült válaszokat kapnom...és némelyik elég fájdalmas. De ha őszintén akarom folytatni, nincs más módja.
Reggel volt egy szívemnek oly kedves hívás.... és ma megint rádöbbentem, mekkora galibát okoztam. Istenem, vajon hol van a szeretet határa? Vajon mennyit visel el egy szerető szív?? És mennyit visel el egy szerelem? Azt mondják, minden bűn megbocsátható.... félek, ez nem igaz. Még akkor sem, ha nem akart rosszat az ember. Csak pillanatnyi ostoba szeszélyből elkövet egy aprónak és ártatlannak tűnő dolgot,kimond egy apró és ártatlannak tűnő füllentést, mondván, ugyan kinek árthatunk ezzel? ez csak játék.... ... és mire észbe kapunk,kiderül, hogy már nem játék, túlnő rajtunk, óriásira duzzad, és mindent magával ránt. Próbálsz úszni az árral szembe, visszacsinálni, kijavítani a dolgokat... de nem megy. Részben félelemből, hogy így elveszíted őt is, részben gyávaságból. Nem tudod visszatekerni az időt, bármennyire is szeretnéd. A kimondott szó demoklész-kardként lebeg felettünk, és rettegve várjuk a pillanatot, mikor csap le. Mert lecsap, ez nem vitás.
Úgy tűnik, arra születtem, hogy ne legyek boldog. Mert amikor előttem hever a boldogság lehetősége, akkor is sikerül elrontanom mindent, és amilyen a formám, mindig csak utólag vagyok okos..... :(
Azt hiszem egy életre megtanultam a leckét, a saját bőrömön (na igen, az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján......).

És, be kell hogy valljam, elég fájdalmas leckét kaptam. Mert cserébe boldogságot kaptam és hatalmas, őszinte szerelmet, amit tudom, hogy nem érdemlek meg.....hiába lett az én szívem is tele őszinte szerelemmel és megbánással... attól félek, már ez sem mentség.