Eredetileg is le akartam menni Kecskemétre. Mert szegény Barátosbőcim nagyon beteg. Még mindig. (esküszöm, nem én fertőztem meg). Egész héten nagyon szarul volt, és mivel én kicsit jobban lettem a mandulámmal, gondoltam, nekem nem árt majd az ő bacija.
Szombat délután volt a csúcspont.... bágyadt szemmel , nyakig betakarva ült a fotelba, ..és elaludt beszélgetés közben...  ))) Főztem neki teát folyamatosan, tömtem bele  a mézet, és a gyógyszert, amit találtunk. Igyekeztem hasznossá tenni magam, amíg pihent, aludt, játszottam a kisfiával.
Mégis... nem gondolnám, hogy ez egy Jeanne D'Arc-i hőstett lett volna. Nem jár érte dicséret. Egyszerű baráti segítség a bajban. Nem csak akkor a barátom, ha jól van, és ő segít nekem. Mert nem csak annyit volt módomban megtenni, hogy megkérdeztem neten, hogy "hogy vagy?"... hanem aggódtam érte...
És azért, mert az embert eltemetik a saját hatalmas bajai.. észre kell venni a barátaink jajszavát is.
Remélem, nekem sikerült. Ha nem, akkor a jövőben még inkább hegyezem a fülem...