Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért,
álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,
hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegülve, anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátjaira.

Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hü maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy milyen érzés tükörbe nézned egy hazugság után.
Azt akarom tudni, miért bántasz másokat.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni,
és a tóparton állva, mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.