Miután hazajöttem, lehúztam a redőnyt, kivettem a takarómat az ágyneműtartóból, és bebújtam az ágyamba, hogy aludjak egyet. Totál kész voltam lelkileg, sok volt ez így együtt. Az elmúlt hetek történései és bizonyos dolgok meg nem történései, + a mai nap..Rémesen éreztem magam.
Kb. negyed 4ig aludtam. Utána jobb volt.
Mikor felkeltem a telómon 2 sms és 2 nem fogadott hívás volt. (mikor hazajöttem lenémítottam, nem voltam kíváncsi senkire). Mindegyik a munkatársaimtól, meg a főnökömtől jött. Nem reagáltam rögtön egyikre sem. Megebédeltem aztán 4 körül visszahívtam a főnököt, hogy mit akar.
És láss csodát! Azt mondta, elnézésemet akarja kérni, amiért "elfelejtettek" , és ha tudok, most bemennék-e, mert adni akar valami. (gondoltam magamba, mit, a felmondásomat???)

Most erre mit mondjak?

Egy rész köszönöm,hogy megkövettek, jól esett, mit ne mondjak.

Másrészről meg--- hiszen az éremnek is két oldala van--- egy doboz csokival ezek szerint mindent meg lehet oldani??? Azt az érzést nem kárpótolja semmi, amikor az mar beléd, hogy hiába döglesz bele a melóba, hiába túlórázok semmiért, még annyira se vagyok valaki a szemükbe, hogy eszükbe jussak???

(hozzáteszem, nem kérek lehetetlent... nem egy multinál dolgozok, ahol több százan vannak... mi ÖSSZESEN 3!!!! -an dolgozunk ennél a "telephelynél"!!! (a cégbe amúgy kb.60-an) -gondolom, így már érthető, miért borulok ki azon, ha elfelejtenek.....3 emberből...