..... nekem a leckét. Ami persze nem baj, hisz a jó pap is holtig tanul.... és minél többet beszélünk, annál inkább rádöbbentesz, hogy nekem aztán van még mit. Főleg az életről.
Persze könnyebb ezt így kimondani (leírni), mint megtenni.
Lazábban? Kevesebb agyalással? Spontánabbul?
Kincsem, azt hiszem ezek nekem nem mennek. Most még nem. Tudom, hogy ez főleg rajtam múlik.Pedig akarom, nagyon. Mint Téged. De valamiért van egy "fék" bennem. Talán tudat alatt sokkal jobban zavarnak a korlátaid, mint én gondolom most. Vagy a saját korlátjaim?  Vagy talán nagyon félek attól, hogy nem tudom megtartani a Neked tett ígéretemet. Hogy nem mászok bele jobban, mint szabad. Érzelmileg. És akkor ugyebár megint csak én húzom a rövidebbet. És lenne sírás-rívás......
Mellesleg,most úgy érzem, ezen már nem kell aggódni. Mert már nyakig benne vagyok érzelmileg...

Aztán az is lehet, hogy hagyni kéne az életet folyni a maga ütemében, mert ugye az idő mindenre hoz választ. Csakhogy az Élet gonosz velem, és már nem bízok benne. Úgy érzem, nekem kell(ene) diktálni a tempót vele szemben, szembe szállni a Sorssal, mert nem akarok még több veszteséget. Most nem.

Csak azt tudom biztosan, hogy NÉLKÜLED MOST NEM MŰKÖDIK SEMMI. FŐLEG ÉN. TE VAGY A BOLDOGSÁGOM, AZ ERŐM, AZ ÉLETEM. SZERETLEK. NAGYON.....

És én mégis képtelen vagyok egyet lépni előre....