Tele van megint a fejem mindenféle bonyolított gondolatokkal. Sőt!! túlbonyolított gondolatokkal.
Persze a téma megint ugyan az. Ő.
.....nem tudom ezt az egészet már kordában tartani. Talán nem is akarom. Kezd elegem lenni.
Azt még csak csak el tudom fogadni - (hiszem közel 3 éve ez van) - hogy a másodhegedűs vagyok ebben a zenekarban. Na de azt nem tudom elviselni, hogy bohóc legyek. Utálom a cirkuszt. A bohócokat meg kifejezetten rühellem. Nem viselem jól, ha hülyének néznek. Más cirkuszában pedig pláne nem leszek bohóc.
Augusztusban ment a nagy ígérgetés, hogy a jövőben megpróbálja jobban kimutatni az érzéseit. Ami van. Mert hogy eddig azért nem tette, mert félt, hogy utána mi lesz. Hogy én majd akkor még többet és többet akarok.
Jó fej. Azért a semminél nem nehéz többet akarni......
Nem kértem, hogy miattam rúgjon fel mindent. Nem kértem, hogy hagyja ott az a nőt. Nem kértem, hogy mondjon olyant, amit nem érez.
Csak azt kértem, és azt kérném ma is, hogy ami van, azt mutassa, tudassa velem.
Miért nem érti meg, hogy ha csak ezt a keveset megadná nekem, tényleg boldog lennék. Hiszen elfogadtam a helyzetet, a korlátait. 3 éve hallgatok, és szó nélkül viselem el a látványt, ha együtt látom őket. Hogy csendben várom a "sorom", vajon mikor kerülök én a színpadra.
Tudom, szánalmas vagyok. Nem kell mondani. TUDOM
őszintén szólva, egy ideje már azon gondolkozom, hogy be kéne fejezni ezt az egészet. Hiszen mindketten tudjuk, hogy ebből soha nem lesz semmi. Hogy ennek nem lesz "happy end" a vége. Ez nem egy idióta lányregény. Csak a csupasz valóság. És mint ilyen, sajnos valóságos, és egyáltalán nem követi a mesék fonalát. Itt nem nyeri el a jutalmát a szegény lány. Ha fejre áll, akkor se.
De nem tudok elszakadni tőle. :-(
Tegnap is... tudta hogy nem megyek délelőtt dolgozni, itthon vagyok. Minden szervezés nélkül együtt tudtunk volna lenni. Csak a társaság kedvéért is. Hiszen ha szeretsz valakit, akkor minden vágyad hogy vele legyél, nem? Még ha csak ül melletted, amíg te csinálod a dolgod.
.....persze ő nem kért belőlem. Inkább egyedül volt, mint velem.....
Aztán felhív és magyarázkodik, hogy miért nem hívott át.
Este meg..... látom, hogy el kellett mennie valahová, nincs itt a kocsi.
Tudja, hogy egyedül vagyok. Várom, mikor jön vissza, Hogy rám ír, hogy ha majd hazaér, bejön egy ölelésre vagy egy csókra...... vagy csak hogy lásson pár percre.
Erre semmi..... hazajön negyed 10-kor, és hazacsörtet.
Máskor állandóan arról beszél, milyen rossz, hogy alig van lehetőségünk a találkozásra. Este meg pláne nehéz. Hogy lehetetlenség eljönne otthonról (csak zárójelben jegyzem meg, hogy 2 évvel ezelőtt ez nem volt akadálya, jött este is. amikor csak tudott....). Erre van egy ilyen lehetőség és még csak fel sem merül a fejében, hogy 5 percet szakítson rám. :-(
Sírni tudtam volna.....
Annyira szörnyű ez az egész. Csak annyi kéne, hogy szeressen valaki, akit viszont szerethetek, mindenféle keverések nélkül. Tudnék várni Rá. Csak érezném, hogy megéri......
