Mostanában eléggé le vagyok törve, és boldogtalannak érzem magam. Talán a lelkem és a szívem már tud valamit, amit én még nem vagyok hajlandó tudomást venni az agyammal. :-(

Egész hétvégén próbáltam "mellőztem". Szombaton leráztam, amikor áthívott kávézni, vasárnap meg már nem is keresett. Ma délelőtt felhívott telefonon. Hogy én tűntem el a hétvégén- azért nem törte össze magát, hogy keressen..... Próbáltam kicsit tartózkodóan beszélni vele. Ez is egy védekezés részemről. Védem a szívem és a lelkem. Nem engedhetem át magam az érzéseknek, mert megint csak én jövök ki belőle rosszul. Megint én fogok sírni, megint nekem fog fájni a szívem. És ezt már nagyon utálom. Nem akarom, hogy fájjon.

Én csak boldog akartam lenni. Miért van az, hogy mégis úgy áll a helyzet , hogy túl sokat kérek?????? Más a füle botját se mozgatja érte, és mindent megkap. Szerelmet, szeretetet, megértést, boldogságot.

Én meg soha se kapom meg egybe a csomagot......

Szükségem lenne rá. a Szeretetére, a Szerelmére, az Udvarlására. De ez mind olyan kérés, amit ő nem tud nekem megadni.  Hiszen nem lehet ezeket az érzéseket erőltetni - vagy van, vagy ami az én esetemben fennáll: NINCS....