(dobpergés.....)

Szóval, holnap reggel megteszem az első lépéseim az Életem felé..... A fáma azt tartja, hogy az Élet a fogantatásunk pillanatában kezdődik. Én kicsit elkéstem (már megint) nekem ehhez 28 év, 2 hónap és 18 nap kellett. (későn érő típus vagyok, na és?? )
Ha vulgáris akarnék lenni, azt írnám ide, hogy szinte bokáig be vagyok szarva... de mivel nem akarok az lenni,  így csak annyit írok le, hogy kicsit meg vagyok ijedve. Ezt most kezdtem el érezni. Egész nap közönyös voltam, és semmit nem éreztem. Fura is volt.
Szerettem volna.. nem is... Akartam, hogy az első, bátortalan lépésemnél ott legyen.... mint a szülő a gyermeke első lépéseinél. De... attól féltem, hogy már az első lépésnél elbukok, és azt meg nem akartam, hogy lássa a bukásom...
Szép kis paradoxon..tudom... :-/

Na mindegy... a lényeg.... hogy most szépen veszek egy naaaagy levegő, és dupla adag pelust kötök fel.. és becsukom a szemem, és ugrok.