Én sem tudom, sokszor mi a jó, vagy mi lenne a jobb.... vajon tényleg a Laci mellett a helyem, vagy csak félek megint egyedül lenni??? Valszeg nem lenne velünk baj, de az anyja megmérgezi a kapcsolatunkat szép lassan... és előbb-utóbb rámegyünk. Ha fejre állok, de az anyja akár mit csinál, mégis csak ő a "családja".... még ha leidiótázza, akkor is(((
És az anyja ezt nagyon jól tudja. Komolyan mondom egy csomószor eszembe jut, hogy el kéne költözni, a Laci meg jön ha akar, de ha nem, én akkor is mennék... Csak félek, valahol a pofára eséstől..szerintem a Laci csak mondja, hogy költözzünk, ha ideges a muterra, de soha nem robbanna innen ki, így viszont milyen életünk lesz??? Arra várjak, mikor hal meg az anyja???  Ezt szörnyű még leírni is.... de ha itt maradunk,vele, és ő meg él még 20 évig, akkor mi nem tudunk egyről a kettőre lépni. Nem lehet egy vasszöget sem arrébb tenni, itt minden az "övé", az ő konyhája, az ő bútora, stb. 50 évesen kezdjem az életem, mert talán 20 év múlva már nem fog élni??? Egy szobába nyomorgunk, a Laci most azt szajkózza, addig nem kéne házasság meg gyerek, amíg nincs lakásunk...itt hová tennénk, hiszen már az új cipőmnek sem találunk helyet?? Viszont nem látom hogy a következő 10-20 évben hogy lenne/lehetne sajátunk.
Nem tudok normális háztartást vezetni, mivel olyanom épp nincs, innentől kezdve úgy kezelnek mint egy gyereket.. és néha úgy is érzem már magam...
Nagyon elegem van, sírni tudnék.

Másoknak ebben a korban legalább van önálló FELNŐTT élete... én még a sarki boltba sem tudok úgy lemenni, hogy a anyja ne szólna bele...