Zokniszörny élményei és kalandjai a Nagyvilágban....

Zokniszörny

Zokniszörny

Légy te is ÁlomNő!

2007. szeptember 22. - Zokniszörny

Én is sok időt töltök azzal, hogy az úgynevezett "női lapokat" bújva igyekszem rájönni, mitől is leszek-lehetek igazi NŐ, amolyan végzet asszonya, akiért bomlanak a férfiak, irigylik a nők.
Aztán persze idővel arra is rádöbben az ember lánya, hogy a számunkra oly kedves és meghódítandó példányok, bizony nem olvassák eme lapokat, és sokszor nem úgy reagálnak, ahogy azt előre "megjósolták". Sőt!!
Ilyenkor aztán kétségbeesünk, és az addig magabiztosnak látszó nőből, görcsös kolonc válhat. És mire észbe kapunk, már egyedül is vagyunk, álmaink hercege pedig már másnál "nyomja a gombot".
És nekünk mi marad? A könnyek, a bánat, a vigaszt nyújtó csoki, és a magány?
NEM, KEDVES HÖLGYEIM!
Ezentúl fordul a kocka!
Sírjon a férfi, amiért elengedett egy önbizalomtól kicsattanó, független, okos, és szexi csajt, aki a maga ura és nem esik kétségbe attól, hogy valahová egyedül kell mennie! Sőt! Barátnőm kedvenc mondása jut az eszembe, miután szakítottam életem szerelmével: Miért törődsz csak egy fával, ha előtted az egész erdő??

Érezted már magad rosszul, mert túlságosan is vágyódtál egy pasi után?
Voltál már reménytelenül szerelmes?
Hajtott már rád olyan pasi, aki csak addig tűnt álom-pasinak, amíg meg nem adtad magad?
Hagytak már el egy másik nőért, aki a te meglátásod szerint butább, és csúnyább is volt, mint te, mégis rabul ejtette a herceged?
Érezted már úgy, hogy a párod magának értetődőnek vett?
Sírtál már egyedül otthon valaki után, mikor tudtad, hogy ő mással van?
Érezted már magad rosszul az utcán, mert az az érzés lett úrrá rajtad, hogy mindenki párban van, csak te vagy egyedül?

Ha legalább 4-re igennel válaszoltál, itt a helyed! Üdvözöllek az ÁLOMLÁNY-KÉPZŐBEN!!!


folyt köv.

A frászt hozza rám...

...mindig, ahányszor teljesen váratlanul mellettem terem a semmiből a Fönököm, én meg épp a neten lógok....  
Persze rögtön, katt ki...de sztem elég feltűnöen megijedek, és kapkodok...  :) Gyakorolnom kell ezt a póker-arc dolgot, és jobban figyelni... a lépteire a folyosóról))

Majd mondom a feleségének hogy kopogós cipőt vegyen az urának... :-)

Ördögi kör, avagy BanKanossa-járás

Miért van az, hogy ha értelmesnek látszó, jelen esetünkben- halló embernek -szépen és érthetően, ugyanakkor nyomatékosan elmondjuk, hogy igen megértettem, miért hivott, de nem, most nem tudom befizetni, mert nem áll rendelkezésre a összeg, ha fejre állok, akkor se, igen megpróbálom megoldani, és igen, péntekig... erre fél óra múlva visszahiv... ugyanezért... és ez megy közel 2 hete kétnaponta reggel fél 8kor.
Én elhiszem, hogy őt azért tarták és alkalmazzák, hogy baszogassa az ügyfeleket.. de attól nekem nem lesz több pénzem, hogy kétnaponta felhív. Csak baromi ideges leszek.

 

Csakhogy:

1. Ha befizetek x összeget, akkor hozzáférhetek a számlámon lévő pénzemhez

2. Be tudnám fizetni a kért összeget, ha hozzáférhetnék a pénzemhez....

 

akkor most ki a hülye???

Gátlástalan férfiak

Néha elképedek, hogy a férfiak mit meg nem engednek maguknak, mennyire vastag bőr van a képükön. És attól meg pláne, hogy annak idején hová tettem a szemem, és pláne az eszem, hiszen velük voltam, szerettem őket, ők voltak a "tökéletesek".

Tegnap este 22.54-kor jön egy sms. Kíváncsian nyúltam a telefon felé, ki lehet az ilyenkor, és csöppnyi izgalommal vegyesen, hogy remélhetőleg nem történt semmi rossz senkivel. Aztán meglepve látom, egy régebbi expasim írt.
Amikor elolvastam, a döbbenet percről percre nőtt bennem. Azt írta: " Mizu szépségem? Már nem is gondolsz rám? Mert nekem hiányzik a csókod. Mikor masszírozol meg??"
A döbbenettől köpni-nyelni nem bírtam. Ez normális??? -kérdeztem magamtól. Egymillió éve nem hallottam róla, semmilyen formában nem kereste a társaságom azóta, hogy szakítottunk, és amennyire tudom, van barátnője. Visszaírtam neki: "Megleptél.Eltelt ezer év...és te döntöttél úgy anno, hogy már nem akarsz velem lenni, mi ez a nagy fellángolás?? Mellesleg nemigen jutottál eszembe... Tudtommal barátnőd van."
Erre a válasza: " Csak ennyi a reakciód?" Aztán azt írta: "Kívánlak. Te mit tennél, ha ott lennék melletted?" Én meg visszaírtam. "Kitekerném a nyakad..."
Na, azóta néma csend.

Hihetetlen, hogy ennyire hülyének néz. Ennyi év után. Ha olyan baromira nagyon hiányzom neki, mi a fenének nem délelőtt vagy délután jutott az eszébe,hogy megkeressen, miért éjjel, nem?? Gondolom, unatkozott, talán összeveszett a csajával, azt felütötte a telefonkönyvet... Hogy az ilyentől hogy tudok hányni..Mellesleg megnéztem a neten a csávót.. még mindig a csaját ölelgeti a fotókon... "kapcsolatban"... szóval nem kell a rizsa.
Nem vagyok holmi olcsó lotyó, akit csak éjjel fel lehet hívni, hogy hiányzol meg kívánlak... mire gondolt?? hogy hanyatt-homlok rohanok, és a karjaiba vetem magam??

Tévedett.

Nekem ma már sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ott még nem tartok, hogy megalázzam magam, és kegyelemkenyérre fanyalodjak. Pláne, hogy erős a sejtésem, hogy reggelre a nevemet is újra elfelejtené.

Természetesen vannak kivételek a pasik között is.Én legalábbis erősen remélem.

T. Nagyérdemű Publikum!

Nya, szépen vagyunk.  :) Nem jövök fel a netre reggel, mert annyi a munkám, hogy simán a papirok maguk alá fognak egyszer temetni (na jó, még ma) , számla hegyek, természetesen restanciám van, (már megint), a nyomtatóból fogy ki a festék, kézzel kell átírogatni, ami nem látszik, ( pont ott a fehér csik, ahol a lényeg van) ,leesik a tollam a földre, a kv-t megittam, fáj a fejem, csörög ez a hülye telefon feszt.... erre jön egy mókásan szemrehányó telefon.... lényegében tekintve, aggódalommal kevert, "holafenébenvagymár??"-tipusú baráti... :-)

Itt meg ez fogad:" Imádom!!! - bakker, hol tetszik kódorogni...??

Akkor itt és most üzenném, és tudatnám a Tisztelt Nagyérdemű Publikummal, hogy jól vagyok (már ahhoz képest....), nincs bajom (a szokásoson kívűl), csak dolgozom ( igen, én is szoktam néha) :-)

Még a horipókóm is tudja  )

Szűz

2007 szept.18
kedd

Ingerülten ébred és ez az egész napjára kihatással lesz. Feltorlódtak a teendői, ma nem fog unatkozni, bár szíve szerint mással foglalkozna.

Hangulatváltozások

Kezd kicsit jobb kedvem lenni. Részben hála ennek az értetlen fejűnek itt, akinek hiába mondom, hogy "haggyámá' békén, csak bántok, és harapok ma"....csak jön a hülyeségeivel, "epe/kova-kő"veivel és egyszer csak azt veszem észre, már vigyorgok....ennyi sületlenséget....))

Persze, ez azért nem ilyen egyszerű. Inkább azt mondanám, olyan ez, mint egy nagy lyukas fog.... csak felületi kezelés.... de a lényeg ottmarad.
Az a baj, hogy vannak dolgok, amiken nem tudok, NEM AKAROK túllépni... mert nem fér be fejembe...

A tegnapi napom megint beleégett a lelkembe...

Szerdán volt a születésnapom, mint azt oly sokan emlékezetessé tettétek kedvességeitekkel, pár jó szóval. És mégis... egyetlen egy embert vártam csak igazán... csak egyetlen egy emberre vártam mégis, mikor hív...ír...mikor köszönt...és mielőtt mindenki egy férfira gondolna.. nem... egy nőre... az Anyámra...

De nem hívott, nem írt...és azóta sem köszöntött fel. És azt kell írnom, hogy már MEGINT.... mert ez nem az első...
Pénteken két szót beszéltünk telon, aminek az volt a lényege, hogy vasárnap egyre hazamegyek... én naiv, azt híttem talán na majd most...
... a szomorú valóság az, hogy azért, mert a holmijaim útba voltak...kell a hely a szobába az öcsémnek... pakoljak ki, vigyem, ahová akarom.... este 5ig pakoltam... még ablakot is mostam... majd felhívtam a barátnőm férjét, hogy eljönne e autóval, mert a hátamon ugyebár nem tudom vinni... és a Robi első szóra jött..... ijesztően kevés holmi volt...

Hát így múlik el a dicsőség...

A mostani "otthonomba" kipakoltam .... és hősiesen nyeltem a könnyeim... az életem befér 15 m2-be...

.. aztán egész éjjel kijártam a mellékbe, mert folyton görcsölt a hasam, rosszul voltam... nagyon szar éjjelem volt....... csoda, ha ma nem virágos jókedvvel keltem???

Idegen vagyok a saját családomba..... hogy legyek akkor majd családja egy idegennek???

Városi barátnőm + a szüret

" Ha rám száll egy bogár én sikítok!!!"- mondja Ő))

:-)

Erre befizetek, isten az atyám...
Kiváncsi leszek, milyen ruhába jön szüretelni... jó pár éve, amikor az exemmel lakásfejújítottunk, ez a drága felajánlotta hogy jön, és segit a festés utáni takarításban, és kipakolásban... Erre megjelent talpig hófehérben, tiptop ruhában, szalmakalapban... mi talpig mocskosan, porosan, izzadtan )) A exem végigmérte, majd szó nélkül bement a másik szobába és becsületére legyen mondva ugyan diszkréten, de halálra röhögte magát....
Inkább leültettük... hogy "vigyázz" a butorokra... 10 percen belül eltörte a kedvenc vázámat... :-)

Szóval..ezek után...

Holnap 2 Hülyelány a hegyen....Reszkess hegy !!!
:-)

Jing és Jang

Néha eljönnek az életben olyan pillanatok, amikor az ember számotvet. Újra és újra. A legtöbb ember talán újévkor teszi ezt, hisz egy rossz év után mindig egy szebb jövőben bizakodunk, és persze fogadkozunk.

Én is sokszor vetettem már számot. És mindig arra jutok(jutottam), hogy soha nem vagyok azon a szinten, soha nem ott tartok, ahol régebben képzeltem, hogy ha x éves leszek, ha y éves leszek, ez meg ez lesz velem...
Például, amikor 15 éves voltam, azt képzeltem, hogy amikor 28 éves leszek, már lesz egy nagy házam, napfényben fürdő,nagy konyhával és sok nevetéssel lesz benne egy nagy családom, egy férjjel, gyerekkel, egy klassz munkával, és nagyon boldogok leszünk, mint a filmekben. Aztán elkezdtem valóra váltani az álmaim.... de egyik pillanatról a másikra, mint egy kártyvár, hullottak darabokra.... Akkor azt gondoltam, soha többé!!! Sutba dobtam az álmaim. Ezt nem nekem találták ki.

Aztán kiderült, nem tudok az álmaim nélkül élni.... persze a Nagy Álom mellett sok kisebb is van, volt... mint mindenkinek.... butácska, de aranyos kis álmok, legtöbbjét butácska amerikai filmekben láttam,amihez nem kell különösebben sokat tenni, de az ember mégis át akarja élni...csak egy kicsit, csak egy pillanatra... és azt kell mondanom, a héten az egyik ilyen aprócska buta álom kipipálódott.

Számvetés...
Valahogy mostanában is megesett velem egy ilyen... és akárhonnan nézem... kétélű a dolog. Mint a Jing és a Jang..
Történt nagyon sok rossz, de talán ha nem történik, és nem úgy, ahogy, nem jutottam volna el egy másik jóhoz...

És történt nagyon jó, ami utána meg rossz lett...

 

Fehérben a fekete.... feketében a fehér...

 

MAI VARÁZSLAT :)

Na, ma bőgtem harmadszorra, de azt hiszem a legjobban...  

Ülök az irodában, kopognak, belép egy fiatal hölgy, és nagy komolyan megkérdezi, itt találja-e XY-t.
Mondom, én vagyok. Erre a kezembe nyom egy hatalmas, illatos és gyönyörű virágcsokrot...NEM IS... VIRÁGKÖLTEMÉNYT... nekem küldték, a szülinapomra...


Üzenném Szilynek!!!!.... ne merészelj még egyszer így megbőgetni, mert ez nem ér.... NAGYON KÖSZÖNÖM!!! LÖKÖTT  :)

Az ÉN napom...

Tegnap két kósza, korai köszöntés, két barátnőmtől, Erikától, és Bebitől az egyik "kárörvendően vigyorogva", hogy " na még egy napig vagy fiatal...   "  :-)

Ma reggel zenés (pontosabban Happy B.-t elénekelt) zavarkeltés ébresztéssel Szilytől, köszöntésnek álcázva, majd újabb telefonos köszöntés, ezúttal Attilától. Majd vicces sms Ildi barátnőmtől, végül a többiek e-mailban, és neten tolmácsolt jókívánságokkal.
Hát,ezek az én barátaim... Akik nem felejtették el egy hülyelány szülinapját...

NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM, ÉS NAGYON SZERETLEK TITEKET!!!!!!
VILÁG HIBBANTJAI EGYESÜLJETEK!

 

Egy kis csokor Tőlük....a leghibbantabbaktól..... Nekem:

 

Feladó : Mabuka
2007-09-12 10:59

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOT!!! :-)
 

----------------------------------------------------------------------------

 

Feladó: Beatrix, Kornél

Kedves Hülyelány!  
Nagyon-nagyon Boldog Születésnapot kívánunk mind a ketten!

Ezt neked küldjük a Kornéllal https://www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3

 

-----------------------------------------------------------------------------

 

 

Feladó : CsokoládéMennyország
2007-09-12 10:34

 

Szép jó napot kedves ünnepelt!  

Isten éltessen... és boldogságot kívánok.

 

-----------------------------------------------------------------------------

Nagyon Boldog Születésnapot, Erőt, Egészséget Kívánunk Neked: Anita

" Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi nem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat. "
Eistein


2007.09.12. 8:52

 

-----------------------------------------------------------------------------

KUZEE
2007-09-12 13:13:38


...
vén szatyor :DDD

 

-----------------------------------------------------------------------------

Feladó : ...  Andrea
2007-09-12 14:09

Te is "öregszel" ???

Nagyon- nagyon BOLDOG SZÜLINAPOT! :-)

Pusza

 

 

Idióták.... ne sírattassatok...elfolyik a szemfestékem....  :-)

mégis....hiányérzetem van... egy valaki még hiányzik a felsorolásból.... a legfontosabb..... :-((

 

 

Ha meg tudod őrizni..

 

Ez a koraőszi langyos napsugár helyreteszi bennem az elmúlt hetek szomoráságait és békévé szelídíti. Azt hiszem, az életben mindennek úgy kell történnie, ahogy megesik; mindnyájunk épülésére, és boldogulására.
Szeretnénk persze itt tartani a boldog pillanatokat, de semmi baj, ha az emlékét mosolyogva tudod őrizni a szívedben....

osz.jpg

süti beállítások módosítása