.. onnantól kezdve soha többé nincs felállás. Bármit teszünk, vagy nem teszünk. Akkor is. Örökre szavahíhetetlenek és elmebetegek maradunk...

...hogy ez az egész nagy pihis duma csak NEKEM szól...

Csak nem értem, miért kell folyton hülyének nézni... ettől még szarabb nekem... még megalázóbb.... miért kell ezt csinálni?? MIért????? Ez őszinteség?? Nekem muszáj, másnak nem???

... ez a szarkavarás????? Mit vétettem megint, hogy csak pofonokat kapok?? Én már semmit se tudok jól csinálni??? Vagy mint egy lufi, amit folyton felfújnak... ???
Foggal körömmel próbálok talpon maradni napról napra, megint egyedül persze, erőmön túl próbálok mindent kijavítani, helyrerakni, mert szeretnék végre jót magam köré, boldog és vidám barátokkal, egyenesen és őszintén jól élni, ráadásul jó képet vágni hozzá, akkor is amikor bántanak, amikor kinevetnek, amikor fáj, amikor kiközösítenek, mintha minden csak az én hibám lenne mindig, mindig csak másokra figyelni, nem magamra, hogy én hogy vagyok...mert ők a törékeny, érzékeny lelkűek..... én nem... egy rohadt törékeny kötélen egyensúlyozom már hetek óta, és sokszor éreztem azt, nem bírom, megbillenek, lehúz a mély.... és próbálom megtagadni azt, ami bennem van, próbálom mindenkinek eltalálni a szájízét, ráérezni, hogy így megtaláljam azt a hozzájuk vezető utat, amivel talán annyit elérhetek, hogy legalább a tüskék eltünjenek.
Nektek úgy látszik, teljesen mindegy, hogy az embert mennyire hajtja a jóakarás, a jószándék,a főhajtás, a beismerés..... azt gondoljátok, ti jól csináltok mindig mindent, nem hibáztok, pláne nem annyit és úgy, ahogy én, nem ti kezdtétek, és állandóan bűntetésbe tesztek... hogy én érezzem azt, hogy megint elrontottam valami, megint én bántottam meg másokat, megint én nem figyeltem másokra.... nem is kell csinálnom hozzá semmit...vagy éppen hogy, elég, ha csak jót akarok.... esélyem sincs a jóra.
Soha nem is volt, igaz??? Úgy tekintetek rám, mint egy sajnálatra méltó kis féregre.... akit legszívesebben eltaposnátok, de már arra sem találjátok méltónak.

Az senkit nem érdekel már, én mikor, mitől sokallok be....mi fáj, kik hiányoznak,mivel okoztok fájdalmat... vagy mivel lehetne esetleg mégis nevetésre bírni... velem lehet játszani, lehet megalázni, megbűntetni,nekem már mindegy....... én értsek meg mindig mindent.... és persze az a legjobb az egészben, hogy a végén mindig az van, hogy én látom rosszul a dolgokat... hogy sértett vagyok, azért írok ilyeneket...... Pedig pont az nem vagyok... szomorú, fájó lelkű az igen... de sértett nem... csak egy nagyon-nagyon szomorú és kétségbeesett kis senki.
Évek óta csak elvesztek embereket magam mellől..akik fontosan voltak..akiket szerettem... és egyre hosszabb és fájdalmasabb a lista...
Lehet. Én csak azt látom, hogy azt képzelik és azt hiszik, ők soha nem tévedhetnek, hibázhatnak akkorát, mint én ...és talán minden este gratulálnak magunkan, hogy ők nem én..... pedig...lehet, már el is követtétek a jóvátehetelen hibáikat......vagy fogjátok.... csak még nem vettétek észre... vagy ami még rosszabb..nem akarjátok észrevenni.
Embereket bántotok meg magatok körül, talán nap mint nap,akik talán mindennél közelebb állnak hozzátok...

Csak egyet nem értek... ha én vagyok a mindig rosszul döntő, és folyton hibázó ember....és ha ti olyan remek emberek vagytok, őszinték, és egyenesek, nem hibáztok, és nem teregetitek ki a "múltat" azért, mert azt hittétek, az is az őszinteség egyik jele lehet, hogy azzal talán eléritek a jót és békét...... akkor hogy a fenében van, hogy MÉGIS BOLDOGTALANOK VAGYTOK MIND, ÉS FÁJ A LELKETEK nektek is?????
Hisz csak én hibáztam.... ti nem...

Délután két sedre és lüke nőszemély ( én és B.), elmentünk shoppingolni az Árkádba. Egészen pontosan azért, mert B. szeretett volna venni egy hegyes orrú őszi cipőt. Ha talál. (nem talált).  
De mivel hamár ott voltunk, és mivel nőből is lennénk... hát benézegettünk a többi üzletbe is. Aztán betévedtünk az Espritbe is. Ott pedig végzetes szerelembe estem egy fehér, kapucnis, steppelt mellény iránt. Nézegettem magam benne, illegtem-billegtem a tükör előtt.... mintha rám öntötték volna.....csak az árát nem... 17100 Ft. Józanok ezek?? Egy mellényért????
Ahogy ott állok, és nézegetem, próbálgatom, miközben arra gondolok, na, ilyen mellényem sem lesz... , kedveskedve odaszól az eladólány:
- Nem szeretnél egy számmal mégis nagyobbat? Ez igy most pont jó, de ha alá akarsz majd öltözni, már szűk lesz.
Mire mosolyogva a csajhoz fordulok, majd azt mondom:
- Felesleges nagyobb. Ha ezt itt most megvenném, úgysem telne már miből aláöltözni.

Az eladó döbbentem meredt rám...végül elheherészte magát...gondolom azt hitte, poénkodom.

Pedig igazat mondtam..

... hogy amikor két ember, akik szeretik egymást, hogy tudnak "halálosan" összeveszi egy WC-ülőkén...

:-)

Ma busszal indultam hazafelé. Már jó előre kikészítettem a pénzt, és amikor felszálltam, mondtam a sofőrnek, hogy kérek egy jegyet. A sofőr rámnézett, nem vette el a pénzt, majd csak annyit mondott: "Csüccs". Én hirtelen nem is értettem mit mond. Csak bámultam rá.... erre mégegyszer azt mondja: "Csüccs", és az ujjaimat ráhajtotta a feléje nyújtott pénzre. Kinyögtem egy köszönömöt, és leültem.
Aztán ahogy magamhoz tértem az ámulattól... és néztem a többi megváltott jegyű, felszálló utast....

...és akkor,amikor ez eljutott az egocskámig....elkezdem vigyorogni, mint pék kutyája a zsemlére....

:-)

Nya, az elég mozgalmasnak igérkezik.

Kezdem azzal, hogy mától vasárnapig Bornapok vannak a városban. Szerinted otthon fogok ülni??? ÉÉÉÉn?? Pont één??  
Már ma este kimegyünk, jelenleg már 6 fős a társaság, de szerintem duzzad ez a szám még. Meg ahogy ismerem a szitut, útközben úgyis összefutunk mindenkivel.
Aztán ugyebár moziünnep. Jelenleg már 4 filmet is megcéloztunk, hogy megnézzük. Ráadásul megint a legdinkább barinőmnél fogok aludni egész hétvégén. (egyszer annyira sikerült beunikumoznunk éhgyomorra, hogy csak arra emlékszem, hogy térdelek a klo előtt sírok, mint állat, róka hegyek, ő meg fogja a hajam, és lapogatja a hátam, és akadozó nyelvvel mondogatta: "jóóóó van... semmi baj.... hánnnnyá'... ne sííííírj  :-)

Azé' kiváncsi leszek, hétfőn milyen állapotban leszek... ha egy kicsit is szerettek, meglátogattok majd a kórházba....

u.i. : konyakos meggyet és dianás cukrot ne hozzatok... :-)

Ember (én) tervei tegnap estére:

- meló után hazasietni, mert 7-re jön Margit, majd közös futás. Futás után pancsi, majd vacsora, majd korai fekvés.

Ehhez képest Isten nem így gondolta..... :

- Margit telefonált, és lemondta a futást, 10 perc múlva hív a Maya, hogy nem lenne -e kedvem talizni vele meló után? Közben többszörös visszahívással tel. A-val. Így aztán meló után eldzsaltam a Lemonba, útközben belefutottam Beába, így jött velem ő is, majd kajálás vihogás , hülyülés, 9-kor bejutott Bunny,( iszonyat hülye pali, de imádjuk, most jött haza Amsterdamból...volt témánk...   ) még több hülyülés, aztán csak hazajutottam 11-kor. Pancsi, majd Barátok közt megtekintése (felvett).  
Majd telefon Gergőtől, (ez is csak éjjel tud hívni... :-D  ), végül alvás,.

Eredmény

- mosottszar-effektus  :-)

....és nehéz meló, hogy amikor az ember helyre akar hozni dolgokat, és próbál bocsánatot kérni, és kapni... néha falakba, és "ellenségeskedésbe" félreértésekbe botlik. Főleg egy ilyen hét után..

Talán magamnak köszönhetem... talán nem.... de ehhez is két ember kell, nem elég csak nekem akarni... főleg hogy jót akarok..

És ennek ellenére .. még mindig... megyek tovább, nem adom fel... még bízok... hátha... egyszer béke lesz.

Tudtam, hogy nehéz lesz.. baromi nehéz..

...semmit nem változott, ha pénzről van szó..... 18-adika van, az én naptáramban legalábbis. És még ő van meglepődve, ha odaállok,és elkérem a fizum maradékát, amit 5-én kellett volna odaadnia.
Talán azt gondolta, ingyé' dolgozom???
Esküszöm, ezt a "tééényleg??"-arckifejezést a tükör előtt gyakorolja....

Állítólag élt-halt a vonatokért... :o))

A rengeteg hátrányom mellett van egy csomó rossz tulajdonságom is....  :-)

Nem fér a fejembe.... randizol egy pasival, kiderül, hogy aranyos, meg hasonlók, aztán kiderül hogy neki mégsem jött be annyira a dolog (megjegyzem, szex nem volt...), mert "furán" érezte magát....

Mi a jó francot jelent az hogy furán???

Mert olyan van, hogy nem tetszik a csaj, nem érezted jól magad a randin, de FURÁN????? Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy nem volt szex, ezért nem kellesz bébi??

Aztán végül lezártuk a dolgokat, és viszonylag jó barátként váltunk el. Erre pár hét múlva újra jelentkezik, hogy meggondolta magát....

Na, erre szoktam mondani, hogy ez nem vasúti átjáró......

SOHA NE IJEDJÜNK MEG A PASIK ELLEN A FIZIKAI ERŐSZAK ALKALMAZÁSÁTÓL. ŐSZINTÉN... MELYIK PASI ISMERI BE EGY KÓRHÁZBAN, HOGY ALUL MARADT VEREKEDÉSBEN EGY NŐVEL SZEMBEN????

Mielőtt még egy baromarcú idióta ajánlatot küld, szeretném tudatni a nagyérdeművel:

1. púpos vagyok
2. nem vagyok kedves
3. horgas az orrom
4. büdös a szám
5. a lábam is
6. kaja után böfögök
7. néha fingok is
8. nyerítve nevetek
9. nem takarítok
10. alacsony vagyok (150 cm)
11. kövér vagyok (112 kg)
12. a kinyúlt, rikitó zöld melegítőfölsőmön pörköltfolt van.... ez a kedvenc ruhám amúgy
13. undok is vagyok
14. fogszabályzóm van, alatta két napos fokhagymás tejfölös lángos darabokkal


csak olyan írjon ezután, akinek ez bejön...

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap- a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok csak az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.

Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken..... 

Épp most olvastam:

"..... tíz évig élt a kokainnal, de nem alakult ki függőség nála."

Kissé "vicces" ez így, ebben a formában. Kérdem én, akkor mi, ha nem függőség?? *





* akkor a kertszomszédunk otthon nem is alkoholista, csak nagyon szomjas???

Az előbb volt egy félretárcsázott telefonom. Az illető hölgy egy állatkereskedést keresett.
Noha közünk nincs egy kisállat-bolthoz, azért szívem szerint azt válaszoltam volna, "parancsoljon, mivel szolgálhatok?? Annyi állat van itt, hogy a bőség zavara elszédíti...."

Szeretni valakit azt jelenti, hogy mindig reménykedem benne. Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük, korlátoztuk iránta bizalmunkat...

Érdekes, hogy az emberek többségét nem az érdekli, ki vagyok igazából, hanem azt, hogy miért ez a regnevem..... *


Az elmúlt hetekben egyre inkább úgy éreztem, hogy olyan lettem,mint egy Zokni, amit ott felejtettek az ágy alatt..... sokáig.... árván....porosan...
A Zokni az elején még reméli, hogy hamarosan kiveszi valaki az ágy alól,leporolja, kimossa és újra tiszta lesz...és valakinek melegséget fog adni......újra.
Aztán telik az idő.... de a Zoknit senki sem keresi már... senkinek nem kell...pláne páratlanul.... és azt veszi észre a Zokni, hogy olyanná lesz, mint egy szörny, aki az ágy alól les ki... mint egy mumus.... és mivel elárvul, hát szörnyeteggé változik.

Persze, remélhetőleg kedves, és szeretni való szörnyeteggé.

*természetesen van pár kivétel, akiket én, mint ember is érdeklek. Úgyhogy csak akinek inge, stb...

        " felnőtt nő vagy...legalábbis papíron... nem nyafog...!!!!  :-)"

Múlt hónapban írtam ezt a bejegyzést, még az "előző életemben", de úgy érzem, muszáj újra "elővenni". Amolyan "hamut szórok a fejemre"-filing miatt....


"Néha piszokmód undok tudok lenni. Megbántok embereket. Azok nem érdekelnek, akiket amúgy is leszarok. De azok igen, akiket szeretek, akik közel állnak hozzám, akik már bizonyították, hogy a barátaim, hogy velem, mellettem vannak/voltak a rosszban is. És az a legnagyobb baj, hogy vagyok olyan önző dög, hogy ha baj van, bajom van, "elvárom" tőlük, hogy rögtön gondolatolvasók, és megértők legyenek, sutba dobva a saját bajukat,(ami lehet, hogy nagyobb, mint az én nyafim) és rögtön rohanjanak és játszanak velem " Mentsétek meg Zoknikát".... és ugráljanak körbe. Aztán ha ez elmarad - márpedig elég sokszor elmarad, hisz az a normális - még én vagyok meglepődve, sokszor vérig sértve. Persze azok a barátaim, akik már ezer éve ismernek, a régi motorosok, már meg sem lepődnek, fel sem veszik (ismerik a játékszabályokat...   ). De az Új barátaim, akik még nem ismernek elég jól, és elég régóta, nos ők.... megbántódnak, megsértve érzik magukat. Megjegyzem joggal. Hisz a fenébe, legyük őszinték!! Ki a fene nem bántódna meg, ha egy másik ember megbántja, főleg ha az egy kicsit is "fontos" valamiért. Szóval jogos az egy pont. Oda.

Az a legrosszabb, hogy próbálok visszavenni, próbálok "megjavulni". De amint látom, kevés sikerrel. Ha elborul az agyam,ha borul a bili, török-zúzok magam körül....nem látok, nem hallok.... és ember legyen a talpán, aki ezt elviseli. Megjegyzem, néha akad ilyen "ember"... minden tiszteletem az ővék ilyenkor. Azt is tudom, ezt nem lehet a végtelenségig fokozni.

Már csak a szeretetükben bízhatok. Hogy a lelkük mélyén, talán a szívük egy ici-pici eldugott rejtekében TUDJÁK, hogy nagyon szeretem őket, szándékosan soha nem akarok nekik fájdalmat, gondot okozni, hogy mennyire vágyom a figyelmükre, egy jó szavukra, mennyire szeretnék "jó" lenni. Mindenhogy. Minden értelemben. És ha kudarcot szenvedek, nagyon el tudok keseredni sajnos."

A papám szerint 3 fokozata van a hülyeségnek:

1. amikor még csak te veszed észre
2. amikor már más is észreveszi
3. amikor már te sem veszed észre.....  



Jelentem... én már a második szinten járok  :-)

"Egy napon elegem lesz belőle, hogy mindig végighallgassam ugyanazt a szöveget, és hozzámegyek valakihez, akit kénytelen leszek szeretni. A férjem és én majd megtaláljuk a módját, hogyan álmodozzunk együtt közös jövőnkről, egy kis vidéki házról és a gyerekeink jövőjéről.
Az első évben sokat szeretkezünk, a másodikban kevesebbet, a harmadik évtől kezdve pedig talán ha 15 naponként egyszer gondolunk a szexre, és ez a gondolat havonta egyszer válik valóra.
És ami ennél is rosszabb: szinte egyáltalán nem beszélgetünk. Némi erőfeszítéssel belenyugszom a helyzetbe, és azon töröm a fejem, hogy vajon mit rontottam el, hogy már nem érdeklem, hogy már nem figyel rám, és mindig csak a barátairól beszél, mintha más nem is létezne.
Amikor a házasságunkat tényleg csak a lehelet tartja össze, akkor teherbe esem. Megszületik a gyermekünk, és egy időre közelebb kerülünk egymáshoz, de aztán megint elhidegülünk.
Akkor elkezdek hízni. Elkezdek fogyókúrázni, de nem tudok megbírkózni a kilóimmal, és minden igyekezetem ellenére napról napra, hétről hétre kövérebb leszek.
Ekkor kezdek el varázspirulákat szedni, hogy ne legyek depressziós, és aztán újra teherbe esem a ritka és túl gyorsan múló szerelmes éjszakák egyikén. Mindenkinek azt mondom majd , hogy csak a gyerekeimért élek, holott valójában ők nem lennének az én életem nélkül.
Az emberek boldog párnak tartanak minket, és senki nem gondolná, hogy mennyi keserűség, magány, és lemondás rejtőzik a látszólagos boldogságunk mögött.

Mígnem a férjemnek egy szép napon szeretője lesz.Talán jelenetet rendezek, vagy az is lehet, hogy felmerül bennem az öngyilkosság gondolata. De akkor már öreg leszek és gyáva, lesz két vagy három gyerekem, akiknek szükségük lesz rám. Nem, nem leszek öngyilkos: jelenetet rendezek, azzal fenyegetőzöm, hogy elviszem a gyerekeket. Erre ő, mint minden férfi, megadja magát, bizonyítani kezde, mennyire szeret, és hogy soha többet nem tesz ilyet. Meg sem fordul a fejében, hogy ha tényleg elmennék, nem is tudnék máshová, csak vissza a szüleimhez, és minden nap meg kéne hallgatnom anyám sirámait, hogy elszalasztottam az egyetlen lehetőségemet a boldogságra, és hogy a férjem nagyszerű ember - kisebb-nagyobb hibái ellenére.

Két-három év múlva újabb nő lép az életébe. Hamar rájövök - de ezúttal úgy teszek, mint aki nem tud róla. Jobb, ha elfogadom a valóságot, ahogy van, és nem úgy ahogy szerintem lennie kéne.
Ő továbbra is kedves lesz velem.

Egy szép napon rájövök, hogy az élet már csak ilyen: nincs értelme, és nem változik.
És belenyugszom."