Ha Barátom vagy, ne csak akkor szeress, ha jó vagyok, ha kedves vagyok. Ha a Barátom vagy, lehet véleményed rólam, de nem ítélsz engem. Mindig mellettem állsz. Nem sértődsz meg akkor sem, ha megbántalak. Ha a Barátom vagy, elfogadod a hibáim is. Azokkal együtt szeretsz. Ha a Barátom vagy, sírhatok a válladon. Nevethetek rajtad. Örülhetek veled.
Ha a Barátom vagy, megérted minden kimondott és hang nélküli szavam.
A valódi Barát.....Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvígasztalsz, ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látványa szívedet és lelkedet melengíti, kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit vétesz, kis- e vagy nagy hibát, kivel, ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az, az igazi Barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, kinek barátságát minden körülmény közt vállalod.

A napokban nagyon sokat gondolkodtam azon, milyen érdekes és rejtélyes az emberi lélek. Nem kell meszire mennem, elég csak a sajátomat megnézni.
Tegnap megint egy világ omlott össze bennem, kicsit meghaltam, úgy éreztem, soha nem lesz vége a napnak, és hogy ezt én nem fogom túlélni.
Túléltem. Megint. És, mint anno V. Hugo mondta, (noha a szerelemről, és nem a lélekről), de azért most a lelkemre is jellemző kicsit: "... tovább zöldül a szív romjain..."
Ha nem is zöldül még, de próbál életben maradni, feléledni......
Még mindig zaklatott vagyok, ez nem olyan, hogy tegnap rossz, ma meg jó.... Kicsit jobb. Persze a szemeim a tegnapi egésznapos sírástól be vannak dagadva, a lelkem kavarog de muszáj összeszednem magam. Csak olyan nehéz.... minden nappal távolabb kerülök Tőle... de talán Hozzá meg közelebb..

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy - egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.

Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segítsd az úton tovább,
Egy kedves szó, vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikban.
Add tovább.

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád
Mely segít elűzni a másik bánatát.
Add tovább.

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább.

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád.
Ne tartsd meg csak magadnak,
Még mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább.
/E. Isenhour /

Ma elhitettem magammal, hogy most már minden oké... próbáltam nevetni, meg "szellemes" lenni..... ideig-óráig sikerült....de megint rámjött...jön az este.... az előbb csináltam meg a sokadik kv-mat... és levertem az egész doboz cukrot...... :( ha lenne most egy csepp iróniám, tudnék örülni, hogy jó, hogy nem só volt...

... szóban, írásban pár emberrel, akkor sem kérek bocsánatot. Ha kedveltél, a barátodnak hittél.... az vagyok... fogadj el így, ilyennek ezentúl...., ha nem... sajnálni fogom, de ez van.

..igaza van azoknak, akik azt mondogatják nekem, hogy annyi szép és csodálatos dolog van még az életben, nem csak a szomorúság, a bánat, a könnyek.
Például egy szerető szív, egy lágy pillantás, egy édes ölelés....... Igen.

..sírás helyett. Tényleg gyógyít. Ha nem is teljesen és véglegesen, de helyileg és rövid időre biztos. Tudom, hogy fogok még sírni, tudom, fog még fájni.... de most...... csak tompán sajog......
Én lüke kis majmom...... imádlak és KÖSZÖNÖM.

Nemrég értem haza. Nagyon fáradt vagyok. Testileg, lelkileg egyaránt. Jó lenne most beszélni Veled, mert nagyon kellenek a lágy, simogató szavaid, az erőd, de nem hívhatlak fel... G.-t pedig nem akarom felhívni, mert hogyan mondhatnám el neki, hogy más miatt fáj a szívem, másrészt, rögtön át akarna jönni vigasztalni. Így viszont csak ez a buta napló marad...itt talán világgá kiálthatom, mi fáj..Az élet. Mar, tép, szaggat. Úgy érzem, nem bírom. Jó lenne sírni...most lehet...mert nem látja senki... Holnap pedig... emelt fővel, a fájdalmat mélyen elrejtve újra kell kezdeni... csak menni, tenni, csinálni... csak ne kelljen gondolkodni. Soha többé.
Nagyon nehéz és fárasztó hétvége volt. És még nincs vége. Ez csak a kezdet. Úgy érzem, a szívem, a lelkem ki van facsarva, üres vagyok teljesen. Halálosan fáradt vagyok... Jó lenne elaludni... nekem is....
Ma elmentünk meglátogatni őt. Csak mi ketten. Zsuzsi és én.
Szinte sikoltott a csend körülöttünk. Én legalábbis így éreztem.
Hiába telnek az évek, még most is mindig meglep, és összeszorítja szívem a látvány... Simogattam a hideg követ, és néma szavakkal ömlött belőlem a szó. Neki meséltem. Zsu tapintatosan magamra hagyott.... Tudja, hogy ez a mi pillanatunk....csak az övé és az enyém.
Aztán egyszer csak, nem tudom menni idő múlva, meghallottam csendes, melegséggel teli hangját, és azt mondta: "nem vesztetted el.... csak visszaadtuk."

Nem mentünk rögtön haza. Csak sétáltunk a napfényben. Nagyon szeretek Vele így kettesben, belekarolva sétálni. Megnyugtat, és tudom, hogy hazaértem. Nem beszélünk sokat, de a csend néha többet mond minden szónál. Egyszer megálltunk, belenézett a szemembe, és csak annyit mondott: "engedd el őt....." És néztem a könnybe lábadt szemét, és tudtam, hogy igaza van....de nem akarom....nem megy..

..sikerült segítened. Többet, mint hinnéd. Ezt a napot nem tudom jobbá tenni soha, de NAGYON KÖSZÖNÖM, HOGY MA (is) MELLETTEM VAGY ÉS ERŐT ADSZ. Amikor beszéltünk, kicsit megkönnyítetted a lelkem. Ezt soha nem tudom elégszer megköszönni.

SZERETLEK

Aranyalma

Az élet egy nagy társasjáték, ahol néha kiütnek.
Na és akkor mi van?

Dobok egy hatost és folytatom, lépek tovább.

A hétvégén eltemettem azt a buta libát ,aki voltam..... újra önmagam leszek.... basszátok meg.... kidobtam a rózsaszín napszemcsim.....

Na, ez a nőnapos "hiszti" sem semmi. Lassan vetekedik a Valentin nappal. Mondjuk, nem igazán értem, egyes férfiak miért CSAK nőnapkor vagy Valentin napkor veszik észre, hogy nők vannak körülöttük, akikkel tudni kell bánni, szeretni vagy egyáltalán, észrevenni....
Ma két férfikollégám is udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és meglepő módon még mosolyogtak is fél percig hozzá.
A főnököm meg az előbb letámadott egy gyönyörű csokorral. Üde, sárga és zöld, illatos és helyes kis csokor, tele a tavasz hírnökeivel (főleg nárciszok). Imádni való kis vacak. Sárga szalaggal, papírral. Nagyon szép, én hülye szentimentális liba, majdnem megkönnyeztem, olyan bénán-kedvesen adta oda... :)))

1 pasi, 21 nap, 844 levél

IMÁDOM ÉS SZERETEEEEEEEEEEEEEM!!!!

Na, ilyenkor megy fel a pumpám 220-ra, és válok anitszociálissá!!

A munkahelyemen, a titkárságon van hűtő, ahová be lehet tenni a kaját, innivalót, stb.
Én is szoktam élni ezzel a lehetőséggel olykor. Tegnap sem tudtam túl sokat enni, ezért betettem a kajámat a hűtőbe, mondván, minek sétáltassam haza naponta.
Most gondoltam, talán ennék belőle pár falatot....erre csak nézem, nézem..... és nem kapok szikrát... valami hülye bunkó megette.... !!!!!!
De a pofátlanság teteje, hogy KÉT falatot azért hagyott benne, visszacsomagolta, és visszatette....

Ha van Isten, és most meghallgatott, hasmenést kap, és keserves délutánja lesz!!

.....már úgy, hogy tudtad, nem érdemled meg azt a sok jóságot, megértést, ami körbevesz? Voltál már úgy, hogy úgy érezted,ezért cserébe te nem tudtál ennyit adni? Gyötört már a bűntudat, mert önző vagy?
És voltál már úgy, hogy mégis, tudtad, ha megvonod magadtól ezt a sok jót, akkor az olyan, mintha a levegőt vonnád meg magadtól?

Az élet nagyon bonyolult.

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és
azt se kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét....

Ha lelke felől nézed, az első réteg a
fájdalom, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel
megtanulsz bánni, akkor láthatod a második
réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is
látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a
negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia
vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt
a szeretetet ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a
fátylat, a keble halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a
teljes ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyedő
teste minden apró titka a szemében van."

.....aludni. Itthon vagyok végre, körbevesz a csend, mindenki alszik már... csak én nem....próbáltam, de nem bírok.
Szüntelenül csak két, számomra nagyon fontos emberre tudok gondolni. Mindkettő a szívem csücskében van. És, ami közös bennük, hogy egyik sem lehet az enyém. Az egyik már nem.... a másik még nem.....vagy talán soha.

Úgy indultam haza, hogy itthon majd nyugalmat találok, és a kérdéseimre válaszokat. Azt hiszem, részben sikerült válaszokat kapnom...és némelyik elég fájdalmas. De ha őszintén akarom folytatni, nincs más módja.
Reggel volt egy szívemnek oly kedves hívás.... és ma megint rádöbbentem, mekkora galibát okoztam. Istenem, vajon hol van a szeretet határa? Vajon mennyit visel el egy szerető szív?? És mennyit visel el egy szerelem? Azt mondják, minden bűn megbocsátható.... félek, ez nem igaz. Még akkor sem, ha nem akart rosszat az ember. Csak pillanatnyi ostoba szeszélyből elkövet egy aprónak és ártatlannak tűnő dolgot,kimond egy apró és ártatlannak tűnő füllentést, mondván, ugyan kinek árthatunk ezzel? ez csak játék.... ... és mire észbe kapunk,kiderül, hogy már nem játék, túlnő rajtunk, óriásira duzzad, és mindent magával ránt. Próbálsz úszni az árral szembe, visszacsinálni, kijavítani a dolgokat... de nem megy. Részben félelemből, hogy így elveszíted őt is, részben gyávaságból. Nem tudod visszatekerni az időt, bármennyire is szeretnéd. A kimondott szó demoklész-kardként lebeg felettünk, és rettegve várjuk a pillanatot, mikor csap le. Mert lecsap, ez nem vitás.
Úgy tűnik, arra születtem, hogy ne legyek boldog. Mert amikor előttem hever a boldogság lehetősége, akkor is sikerül elrontanom mindent, és amilyen a formám, mindig csak utólag vagyok okos..... :(
Azt hiszem egy életre megtanultam a leckét, a saját bőrömön (na igen, az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján......).

És, be kell hogy valljam, elég fájdalmas leckét kaptam. Mert cserébe boldogságot kaptam és hatalmas, őszinte szerelmet, amit tudom, hogy nem érdemlek meg.....hiába lett az én szívem is tele őszinte szerelemmel és megbánással... attól félek, már ez sem mentség.

Ha rád gondolok, úgy hiszem
azt szeretnéd, hogy szeresselek.
Nem panasz ez, talán csak egy vágy,
milyen lehet szerelemben veled
azon gondolkodni hová sétáljunk az este.
És végül cél nélkül indulni el;

de elindulni. Vajon milyen lehet?
Tényleg ezt akarod-e? Hogy valaki
kincse, és ne ékszere legyél csupán,
amit szeret másnak megmutatni.
Egy kincs amit az ember szeret,
félt, ápol, és nem dicsekszik vele.

De talán félreértem nap mint nap
kedves szavad, amint mondod , amit érzel,
s csak én szeretném azt hinni, mit hiszek.
Nem tudom. De szeretem azt a vágyakozást.
Azt a kicsit bizsergető, zavaros érzést,
amit kelt bennem. Csodás.

S talán ha egyszer lesz merszem,
meg is kérdezem: szükséged van-e rám?
Hogy szeresselek? Hogy legyek neked?
De addig marad vágyam , álmom,
Kedves hangod , és csak kiáltom..
Hiányzom-e neked ?

... előtti csend vesz körül.... Csak még azt nem tudom,mekkora lesz ez a vihar, és mi marad utána??
Apró kis szélvész, ami átsöpör rajtam, és csak a hajam kócolja össze?
Vagy hatalmas tornádó, mely gyökerestül felforgat mindent?
És vajon mi lesz a vihar után Velem?

Egyedül maradok a romok tetején?
Vagy a vihar mindent tisztára söpör, és újra építhetek mindent a tisztára tarolt telken??

A lelkemben égnek a kérdések, amelyeket leginkább a Sorsnak szeretnék feltenni. Azt mondja meg valaki, miért vezet az utunkba a Sors olyan embereket, akikkel semmi célja sincs ránk nézve??? Akik megismerése csak bánatot és könnyet hoz?? A lelkem némán kiált a messzeségbe.... Nem lehetne inkább megspórolni azt a sok szenvedést és bánatot???
Sokat gondolkodtam. Sajnos öreg hibám, hogy eléggé szangvinikus ember vagyok, és hirtelen haragú, felszerelve egy hatalmas adag igazságérzettel. És ha azt érzem, ez csorbát szenvedett, azonnal támadó állásba helyezkedem, és mint egy felbőszült vadmacska rontok az ellenfélnek, és az "előbb te üss, mint te kapj "-elvhez igazodom. Bár, ha őszinte vagyok, mire ide jutok, már meg is kaptam azt a bizonyos első pofont...

Vajon hányszor lehet összetörni az ember szívét az élete során????

Mert ha egy vázát összetörsz, és utána összeragasztod, az már soha nem lesz ugyanaz a váza.... a törésnyomok ottmaradnak örökre és láthatóan.....
Ha innen nézem, akkor valahányszor valaki összetöri a szívem, és én megpróbálom újra és újra összeragasztani,hiába igyekszem, valahogy egyre kevésbe hasonlít az "eredetire". És ha ez így van, akkor az én szívem lassan olyan lesz, mint egy mozaik... csak úgy tűnik, mindig egyre kisebb darabokból kell összerakni újra, és ez mindig egyre nehezebb....

Már nem haragszom rád.... nem értelek, de nem haragszom rád. Lelkem némán kiált utánad, és az áruló szívem is hozzád vágyik, de tudom, idővel csillapodni fog ez is.
Csak az fáj csillapíthatatlanul, hogy úgy érzem, emberszámba sem vettél. Miért nem volt benned annyi bátorság, hogy leülj beszélgetni, és elmond a gondolataidat a dolgokról?? Ez egy egyszerű és felnőttes megoldás lett volna. Nem haraptam volna le a fejed..... :)

A lelkek párosával születnek.
Amikor a Földre érnek, elválnak egymástól.
Az élete során minden lélek a maga párját keresi,akit ha megtalál, ismét eggyé lesznek,mert csak így lelhetik meg az igazi boldogságot....

Valahogy úgy vagyok a férfiakkal, mint az almákkal a piacon.
Az ember lánya elhatározza, hogy eljött az idő, hogy legyen egy szép almája, amiben kedvét leli, szép, csillogó, és édes is. Fogja magát, elmegy a piacra, és elkezd válogatni az almák között. Mert sok az alma, és mindegyik másmilyen. Nincs két egyforma. Az egyik kisebb, a másik nagyobb, van érett, és van éretlen, van friss, és van már öreg, avas. Valamelyik alma már kicsit nyomott itt-ott, de még lehet finom, édes. Van amelyik már arra sem érdemes, hogy pár pillanatra is méltasd.

Aztán egyszer csak meglátod az Almádat. Szép, érett, guszta, és édesnek látszik. Azonnal lecsapsz rá, és rögtön a pénztárhoz viszed. Megfizeted, ami jár érte, aztán hazaviszed (miután óvatosan a kosárba/szatyorba tetted).
Otthon még jobban kifényesíted,hogy még szebben ragyogjon, de nem eszed meg rögtön. Élvezed a pillanatot...csak te és az Alma. Aztán mégis eljön a perc és megkóstolod......


....aztán kiderül, hogy savanyú, kicsit avas, és belül férges.....

Minden hónapban van egy olyan este, amikor a barinőmmel elmegyünk erre-arra, csupa csajos dolgot csinálunk, aztán beülünk egy jó kis helyre (van pár törzshelyünk), és csak annyi szabálya van az estének, hogy nem lehet hozni pasit.... (nem dolgozunk hozott anyaggal....) :))) Ez a libanap....

Ilyenkor kicsit (.....na jó, nagyon) a pohár fenekére nézünk, röhögünk, és a kedvenc témáinkat rágjuk végig újra és újra (Téma : minden férfi görény!!!)
Szidja a pasiját ( "az a barom nem jött értem kocsival....") én szidom a többi pasit ( "a hüüllyyyéje.... képzeld, azt hitte, ha elvisz kocsikázni, ledobom a bugyim....", " jaaa , ne is mondd, ma egy akkkkora seggfejbe botlottam...." aha, és az a buszos csávó....gusztustalan volt a szentem, igaz?"). Kesergünk, és nagyon negatívak vagyunk... (a harmadik unikum-sör után ez nem is nehéz....) :))))))

Egész este nagyon szellemesek vagyunk, meg persze nagyon menők (a pultnál ülünk, egy 00000,000001mg-os cigivel.....), lazán szexisen, sminkelve, séró belőve.....
Stíroljuk a pasikat...... jaaa, aztán amikor néha mellénk ül egy-egy bátrabb hím,kacérkodunk,de amint forrósodik a helyzet, mi mint a nyulak, hanyatt-homlok menekülőre fogjuk a dolgot... ("beszari-nyuszi" illetve "hang vagy"-szindróma).

És mi ebből a tanulság? Igazából nem vagyunk pasi-gyűlölők, a barinőm imádja a barátját 8 év után is, és én is arra vágyom, hogy egy ilyen este után bár lenne egy ilyen "Példányom" nekem is , akihez hazasiethetek, hozzábújhatok, és ő csak csendesen mosolyogva annyit kérdezne: " Na, jól érezted magad Kicsim?" És én azt felelhetném: "Igen, jó volt, kidumáltunk minden pasit, de azért mégis az a legjobb ebben az estében hogy Te itt vagy és én hozzádbújhatok...."

Ez már régen nem játék...... talán annak indult, talán nem, de most már túlnőtt rajtunk! Rajtam biztos!! Hát te sem érted???
Teljesen felforgatod a világom, rámutatsz,hogy talán görbe tükörből szemlélem a világot, hogy a fekete fehér, hogy a szürke is lehet rózsaszín.....
Hogy az egész "álarc" az nem én vagyok, hanem az életem, ami mögé bújva eddig minden működött?????

Hát nem érted, ha magammal is szembe kell néznem, kiderül, hogy elvesztegettem 7-8 évet, és olyan dolgokat hagytam elmenni magam mellett, amit soha nem lehet már visszahozni???

Lassan kezd derengeni milyen lehet az, ha valaki egy ágba kapaszkodva lóg egy irdatlan szakadék fölött.....aminek nem látod az alját..... csak addig biztos minden, hogy tart az ág.... de mi lesz velem, ha eltörik???? :((((
Félek attól a pillanattól, azt hiszem..... nagyon. :((