Nevezz gyávának, hazugnak, félénknek, beszarinak, aminek akarsz, csak mert nem engedem át magam az érzéseimnek, vágyaimnak. Igen..... megfutamodok... régen tettem... de akkor egyszer sem éreztem, hogy van tétje a dolognak.... talán most sincs..... de most nem hagy nyugodni ez az érzés...hogy mégis.... és a végsőkig kerülni fogom.
Valahol talán sejtem, hogy nem kerülhetem el a "sorsom", de azért én megpróbálom.... hátha sikerül.....

Az Úr legyen velem (egyszer az életben...)

A tűzzel játszok, és nagyon úgy fest, megégetem magam.... jujjj...ez fáj..

A franc egye meg....... nem így akartam.... de a fánk az egy káros szenvedély.... ha egyszer belekóstolsz, nem fogod tudni letenni..... csak akkor lesz gáz, ha egyszer elfogy a fánk.... mert továbbra is kívánni fogod, de akkor sem lesz több..

Pedig szeretem a fánkot...... csak most fogyózom... :))

Milyen érdekes a élet!!! Hol elvesz, hol meg osztogat...... csak éppen az az egy bibi van ezzel, hogy a rendszer így sem működik tökéletesen.
Mert kérdem én: Mi a jó francnak vesz el olyant, ami neki úgysem kell, nekem viszont maga az élet?
Erre jön a felelet, hogy "de kárpótol mindenért". Valóban, mostanában osztogat jót is. De!!! Kérdem én újból:
És minek osztogat olyant, amit meg nem vehetek el????

Mostanában mindig úgy járok, mint az egyszeri szegény gyerek a fánkok előtt: Meglát egy cukrozott, frissen illatozó guszta kis fánkot, a nyál is összefut a szájában, és már nyúlna felé, talán sikerül bele is harapni egyet, amikor kiderül, hogy a fánk már másé.... és a polcon nincs több fánk.

De, ugyebár még mindig van két lehetőség:
- vagy megvárod a következő friss fánkot,
- vagy hazamész korgó gyomorral.

Asszem, elment az étvágyam.....

Hol itt az igazság??? ( tudom, odaát... de odaát ugyanezt mondják... odaát...)

Mit akarsz a Mennyországban a Pokol perzselő tüze nélkül??

A legtöbb pasi teljesen el van ájulva magától, hogy ők mekkora császárok az ágyban.....hangoztatják,milyen bikák, és mi mindent csinálna veled, ha most ott lennél.... az amikor a tettek mezejére kell lépni, két perc alatt lehámozza a ruhád, 3 perc zihálás, és vége..... és a végén még van pofájuk megkérdezni, hogy ugye milyen klassz volt??

Most mit válaszoljak erre?? Hogy ennél még egyedül is többre vagyok képes..

Nagyon érdekes számomra, hogy amíg csak neten vagy telon beszélgetsz egy palival, addig kedves, meg odavan érted... kifejezetten értelmesnek látszik.
Aztán amikor találkoztok, akkor is normálisnak tűnik...megígéri, hogy még hív... aztán onnantól kezdve nagy ívben leszarja a fejed.....
( és tök mindegy, hogy volt-e szex vagy nem.... mindkettő esetben ez a felállás..... ha van azért hagy el, mert kurvának tart....ha nincs, akkor meg prűd vagy.....) Pedig ők sem egy nagy számok.....

Valamelyik elég bénán néz ki, van amelyik alacsony, van amelyik hájas, van amelyik anyukával él 30 évesen is... vagy mindez együtt...

Minden évben, amikor a naptárra vetem kóbor tekintetem, és azt látom, kétségtelenül a nyakamon a Valentin nap, megfogadom, hogy most az egyszer biztosan nem egyedül fogom tölteni ezt a napot. Hát.....őszintén szólva ez megint nem jött össze. 

Az egészben az a legszarabb, amikor látod a barátaidat, munkatársaidat, sőt még az öcsédet is, hogy rózsákkal meg szíves, szerelmes izékkel sietnek a kedvesükhöz. Te meg….. csak bámulsz, és  legszívesebben sírva mennél haza.....

Igazából nem a szíves ízék hiányoznak, meg egy bonbon….. hanem egy érző szív…. Aki értem dobog….

 Egyszer talán eljön az én időm is... és talán jövőre már nem egyedül ünneplek.....

Én élni akarok, nagy lángon égni, forrón és szenvedélyesen, néha megperzselődni, de érezni akarom a megrészegedést, a vágyat, az élet ritmusát... leugrani egy nagy szikláról a tengerbe, lázasan szeretni, izzón veszekedni néha, kell a levegő vibrálása.... játszani, pörögni, néha megpihenni...de nem megállni.

Ma is alig csináltam valamit... de azért volt pofán szólni, hogy a fizut nem utalták el tegnap... :))) Mert megérdemlem....

( Lásd a Munka Törvénye: "Aki nem dolgozik, az nem hibázhat, és a hibátlan dolgozó megérdemli a jutalmat....")

...szerencsétlen vagyok...biztos elfogyott a szentelt víz, amikor születtem

A mai NLC horoszkópom:

"Kedves Szűz!
Most te vagy a legromantikusabb az emberek között. Nagy kreativitás jellemzi ezt a napot, és alkalmas arra, hogy gyermekekkel foglalkozz, akár a valóságban, akár gondolatban. Alkalmas az időszak arra is, hogy új sportágat próbálj ki. Hozhat ez a nap kellemes utazást és furcsa úti kalandot is."

KIT AKAR EZ ÁTVERNI?????????

1. "Romantikus". Sőt!!!!! A legromantikusabb! hahahahahahahahahahahaha
......... tényleg ez a hét vicce (lehet, hogy rossz rovatba tették....???)
Úgy látszik, nem olvasta a naplóm, épp most lettem újra szalma..... :))) Víg özvegy... de szép is lenne!!! (kívántam a halálát, persze csakis saját kézzel elkövetve és utána balesetnek álcázva ----ugye, ugye, aki a Derrick-en szocializálódott....)

2. " alkalmas arra, hogy gyermekekkel foglalkozz" ---haha, jó vicc, ha nem tettem volna, kirúgnának a suliból (tanár vagyok....) bár ma se valóságba, se gondolatba nem akartam velük foglalkozni....

3. "Új sportág"....hmmmm.... megvolt. Rövidtávú pofára esés.... csúcstartó lettem!!! :))

4. "furcsa úti kaland".... a mai tömegközlekedésre gondolt?? akkor megvolt ez is....

Kíváncsi vagyok, mikor lesz benned annyi, hogy jelentkezz, és elfogadható indokot adj a viselkedésedre. (és nem egy sms-re gondolok.....) Bár, ahogy kiismerlek lassan, erre talán egész életemben várhatok.... nem baj, van időm....
( arra, hogy bocsánatot is kérj, már gondolni sem merek....nem akarlak ilyen hatalmas feladat elé állítani..... )

Arra, hogy "Jó reggelt!" nem a "Bizonyítsd be!" a helyes válasz.....

Találós kérdés. Ki tudja megmondani, mi az egyik legjobb, és legmegnyugtatóbb gyógyír a nő lelkére, bármi baja van???? ( a csoki után?) ????
(Fogadok, az esetek többségében erre elsőre a csajok válaszolnak majd jól)

Jól tippeltél. A vásárlás!!!!! Hát, én is ezt tettem. Az előbb átlibegtem az Árkádba, és megleptem magam egy új cuccal. Azt nem tudom, igazából szükségem volt-e erre a kabátra, de megláttam, megtetszett, jól állt, és megvettem. Egy szemérmetlen összegért..... :)))

Én egyszer behúzott kézifékkel nyomtam a gázt...tövig...és nem értettem:
1. miért nem megy a kocsi 80-nál többel
2. Honnan jön az égett gumiszag.... O)))

..... kérdés van bennem, hogy simán meg lehetne tölteni egy könyvsorozatot belőle, "Kérdések. Hol a válasz? címmel....

B.-vel első látásra szerelem volt. Talán még soha nem volt ilyen velem....Még ma is hihetetlen.... még ma sem felejtettem el....nem is tudom, nem is akarom.....azt hiszem, Ő az a szerelem, amire azt mondják, "soha nem felejted el, mindig a szívedben fog élni".....

Már kifelé állt a rúd a P.-vel való kapcsolatomban, és sokat voltam otthon egyedül. És ebben az időben vettem új mobilt, és most volt először wap-pom. Hát elkezdtem böngészni rajta. Eleinte csak hírek, horoszkóp, ilyenek..... Aztán felfedeztem a "Társkereső" rovatot. Kíváncsi lettem, és párszor felkukkantottam. Nem konkrét célból, de kíváncsivá tett ,milyen emberkék vannak itt, kik regisztrálnak.  Ez olyan április körül volt. Aztán , úgy július felé, elkezdett írni nekem egy fiú. Hogy ő már hónapok óta kinézett magának... végül elkezdtünk beszélgetni....éreztem, hogy ez így nem egyenes, mert ugyebár P. még megvolt....és az sem számított, hogy már nem szerettük egymást, alig volt testi kapcsolatunk, szinte csak veszekedtünk.... de mégis , akkor még a párom volt.... de azt éreztem, mint egy drogos....elemi erővel vonzott ez a pasi.... fel is hívott, hihetetlen szexis és férfias volt a hangja, és a nevetése....beleborzongtam a gyönyörtől.

Aztán elkezdte pedzegetni, hogy találkozzunk. amit én is nagyon szerettem volna. Végül egy ragyogó napsütéses napon, augusztus 19.-én találkoztunk Sárbogárdon..... Nem egy városban éltünk, és egy "semleges" helyet kerestünk..... amikor leszálltam a vonatról, a torkomban dobogott a szívem...és amikor megláttam a sok ember között, hanyagul cigarettázva.....rögtön tudtam ....Ő az!!!!

Ő volt....talán még ma is nekem ő az Ő.

Elmosolyodott, köszönt, és azt mondta: "milyen csinos vagy"..... beülünk egy kávézóba, és beszélgetni kezdtünk. Gyönyörű barna szemei voltak, és mágnesként tartották fogva a tekintetem... rögtön egy hullámhosszra kerültünk.  Aztán sétálni mentünk. Automatikusan megfogtuk egymás kezét..... és a vasúti átkelőnél megálltunk, magához húzott és megcsókolt. Lágyan, érzékien, mégis követelőzően...Fantasztikus volt...tényleg szédültem....eddig csak ócska lányregényekben olvastam ilyeneket....mindig azt hittem ez csak az írók agyszüleménye. De én ott, akkor Vele átéltem ezt. Halálosan beleszerettem.

Egyértelmű volt, hogy őt az Isten  nekem teremtette. Vele maradtam másnapig... augusztus 20-án Pesten...... ragyogott a nap , mintha csak velünk örült volna ő is.

Amikor hazajöttem, lezártam P.-vel a kapcsolatot, és belevetettem magam az új szerelembe....és amikor csak találkoztunk, mindig pezsgővel várt... amikor a vonat késett 3 percet, kétségbeesetten hívott, hol vagyok...és amikor leszálltam, a karjába kapva átölelt, majdnem a sínek közé estünk a boldogságtól...

Életem legszebb időszaka volt. Még az édesanyjának is bemutatott. A születésnapomkor, amikor a szülinapi bulimra mentünk, és az járdán volt egy pocsolya, a karjába kapott, és átemelt rajta.... nehogy a szandálom vizes legyen.....Imádtam tetőtől talpig! Férfi volt minden izében.....

Aztán, mint minden tündérmese, ez is szertefoszlott, véget ért......... egy szomorú éjjelen egy idegen elrabolta őt tőlem...szó szerint. Történt ugyanis, amikor nálunk volt egyszer,  éjjelre nyitva hagytuk a konyhaablakot, és amíg aludtunk, bemásztak hozzánk, és amit csak a konyhából el tudtak mozdítani ,mindent elvittek.....köztük B. három mobiltelefonját, százezret érő óráját, márkás, drága napszemüvegét, ezüst öngyújtót, cigit....mindent...a végösszeg közel 400 ezer forintos kár B.-nek.   Attól a perctől kezdve, mintha kicserélték volna..... nem ismertem rá, sőt, voltak pillanatok, amikor féltem tőle.... végig éreztem a neheztelését, a haragját felém...hogy ha nem ismer meg, még mindene meglenne..... engem okolt, kimondatlanul is...és ettől a perctől kezdve viharos gyorsasággal romlott a kapcsolatunk. Egyre inkább elmaradt, nem keresett, nem jött,nem hívott...előtte naponta többször, még éjjel is.... ha beszéltük, mindig fáradt volt, nyűgös, és hasonlók...Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor arra sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon az sms-ekre, vagy felvegye a telefont. Az e-mail-ekre sem írt. Semmi. Engem a kétségbeesés határára sodort. A szívem utána vágyott, majd belehaltam, úgy hiányzott. Már azért könyörögtem neki, ha szakítani akar, legalább arra vegyen fáradtságot, hogy ezt megmondja...persze nem tette.

Tudomásul kellett vennem, hogy szó nélkül vége...

Nagyon magam alá kerültem, rengeteget sírtam, szinte fizikai fájdalmam volt. Sajgott a szívem, annyira hiányzott. Szinte depressziós lettem. Hónapokig "gyászoltam". Végül az egyik barátnőm megelégelte és segített kirángatni mélypontról.   Egy másik barátnő, aki ismerte B-t is, azt mondta, ha így látna most B., azt hinné, halálos beteg vagyok..olyan szarul nézek ki....

De milyen az élet.... éppen 33 hét telt el azóta, hogy hallottam róla bármit is, épp kezdtem magamhoz térni, amikor egy nyári péntek délután megcsörrent a mobilom. Láttam kiírva a nevét, de nem fogtam fel hirtelen, ki keres. És amikor a nevetős hangját meghallottam a vonal másik oldalán, megmerevedtem....nem hittem a fülemnek. 10 percet csevegett velem, és azt kérdezte, mit csinálok vasárnap, mert szeretne látni...... a szívem majd kiugrott a helyéből....

És az a vasárnap is csodás volt, mint régen, amikor kezdődött.... aztán egy hét múlva, egy délután újabb üzenet, hogy másnap elmegyek vele Velencére?? Naná!! és amikor ott voltunk, olyanokat mondott, hogy rég nem érezte ilyen jól magát.... sokat nevettünk,bohóckodtunk.... aztán hazafelé épp úgy értünk Pestre, hogy lekéstem minden hazafelé menő vonatot, buszt... hirtelen, nem volt hol aludnom. Gondoltam, nem gond, mert régen is aludtam már nála, most egy fél éjszaka miért lenne gond. A három szoba valamelyikébe csak elférek? ....megint tévedtem Kijelentett, hogy azt nem lehet, oldjam meg.... mégis hogy , kérdeztem. Rajta kívül szinte senkit nem ismerek itt...ő ráncigált el ide... ha egész nap jól érezte magát velem, miért gond fél éjjel külön szobába???

Végül "megoldotta"... már ha ezt megoldásnak lehet nevezni... egy haverjánál (!!!) aludtam. Képes volt addig telefonálgatni, míg az egyik barátja fel nem ajánlotta a kanapéját a nappalijában.   Ölni tudtam volna az idegtől....már megint bepalizott.... amíg neki frankó a dolog, addig jó, de ha gond van, olajra lép.....másnap az haverja még a vonathoz is kikísért, pedig nem volt a dolga...ő persze, még este sem hívott, hogy élek-e, egyben hazaértem-e.... aztán pár hét múlva megtudtam....van valakije....

Hirtelen, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, annyira kiakadtam. Újra.  Mert még azt sem tudtam eldönteni, én most tulajdonképpen ki vagyok??? Egy ártatlan áldozat, akit becsaptak, vagy egy gaz csábító....hisz ez attól függ, kinek a szemszögéből nézzük....az enyémből vagy a megcsalt barátnő szemszögéből...akiről én nem is tudtam.....  megint padlóra küldött.....

Aztán megint csend sokáig..... majd volt pofája megint hívni, úgy kb.4 hónap múlva.... Persze, most okosabb voltam.

 Azóta minden augusztus 19-20-án kicsit meghalok, és nagyon fáj a szívem.....

És be kell valljam, még ma is nagyon hiányzik......annak ellenére, hogy csomószor becsapott, megalázott, semmibe vett. Még mindig sokat gondolok rá, és ha egy kicsit is őszinte vagyok magamhoz, azt hiszem bármikor visszafogadnám....... az összes disznóságával együtt. De remélem, Isten velem lesz (neki több esze van  :) ), és küld helyette mást, mielőtt újra hülyét csinálok magamból...

A komoly kapcsolatom P.-vel 2002-ben kezdődött. Elég viccesen, sőt kissé furán indult... Ugyanis minket a kedves szüleink "hoztak össze". Ugyanis az én anyám és az ő apja együtt dolgoztak, és kitalálták, mi milyen szépek lennénk együtt... engem otthon folyton anyám traktált vele (" kislányom, ez egy olyan kedves, helyes fiú...."), P-t meg az apja gyúrta. Állandóan a telefonszámomat dugták az orra alá.... Én azt gondoltam, milyen kripli lehet, ha nincs senkije, és a szülei tukmálják rám... ő meg (mint utólag kiderült), hasonlókat gondolt rólam....:)

Aztán egy májusi délutánon felhívott P., és azt mondta, hogy találkozzunk egyszer, mert az ősei már nem hagyják élni, megiszunk egy kávét, és otthon majd azt mondjuk, nem jött össze, nem voltunk szimpatikusak egymásnak, és mindketten folytathatjuk az életünket nyugodtan , szülői nyaggatások nélkül. Ez a megoldás nekem is nagyon tetszett, mert már qvára untam az otthoni "jadehelyeséskedvesezafiú", meg a "mértnemadszesélyt" szövegeket anyámtól.                      

A nagy találkozást egy belvárosi helyre beszéltük meg, de én, jó szokásomhoz híven csak arra emlékeztem, hány órakor, milyen nap, és hogy egy "M" betűvel kezdődő hely a buszmegállónál....  én oda is mentem kettőre, megtaláltam  a helyet, bár kissé furcsálltam, mert ez egy kocsmaféle volt...mivel jó idő volt, inkább a kerthelyiségbe ültem le, és vártam.... és vártam.... és vártam... hát csak nem jött a srác. Már azon voltam, hogy elmegyek, amikor felhívott, hogy én hol vagyok, és miért nem jöttem el? Mondom, hogy én itt vagyok, ő hol van??   .....aztán kibogoztuk, hogy ÉN mentem rossz helyre.... mert a buszmegálló másik oldalán van egy pizzéria, az is "M" betűvel kezdődött, és ő ott várt rám...  :))))

Végül is "sikerült" találkoznunk. Kiültünk egy cukrászba teraszára. És velem szemben ült egy helyes, szőke, gyönyörű szürkéskék szemű félisten...

Nem hittem a szememnek...

És a mi nagy "csakegykávéésvége" találkozásunkból egy egész napos randi lett. Szó szerint, mert kb. éjfél körül mentem haza. Rengeteget beszélgettünk, nevetgéltünk. Sokat sétáltunk. Sőt!!  megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk együtt moziba.   És amikor elkezdődött a film, megfogta a kezem, és megcsókolt... hát, így kezdődött......:))  és 4,5 évig vége sem lett....

Mostanában, mióta több mint 1 éve vége lett a komoly kapcsolatomnak (4,5 év után...), a pasik csak jönnek mennek. Persze ez nem csak az ő hibájuk, de azért én általában nem úgy indultam neki ezeknek a kapcsolatoknak, hogy nem lesz belőlük semmi...de valahogy eddig nem volt igazán szerencsém. Percnyi boldogságokat kaptam csak. Még arra is vetemedtem, hogy elmentem egy jósnőhöz, aki azt mondta, már nem kell sokáig várnom, mert a hercegem a kanyarban van.... na de melyik kanyarban? :)

Na, szépen vagyunk.... Jól indult ez a nap is!!!Elvileg 9-től dolgozok, de ma sikerült 8.42-kor ébrednem...... :(
....és mielőtt valaki megkérdezi,de igen, van órám, és igen, fel is volt húzva, csörgött is.... De utána becsuktam a szemem (" még 5 perc......").
Kapkodás jobbra balra, kábé, mint egy Siva istennő, mintha mindent csináltam volna egyszerre, pedig csak két kezem van...... (mégis Siva???)
Rángattam fel a gatyám (8.44.)....
....arcmosás (8.45)....
....a számba lógott a fogkefém (8.46)
....de közben már fésültem is a loboncom (8.47.)
....kontaktlencse (8.49.)
...."köcsög pulcsi, hol vagy..." (8.52)
....cipőkeresés (8.55-8.58) .
....ja és közben folyamatosan szentségeltem (8.42-9.24).....
....és ha ez még nem lenne elég, pont a mai reggelt választotta a főnököm felesége, hogy reggel felhívjon (9.02) és csevegjen pár szót..... (nagyon jóban vagyunk amúgy, egy korosztály, és sokszor beszélünk, barinők vagyunk-de ma nem vágytam az érdeklődésére- érthető okok miatt..... ld.fent..) :)))
....a kabátom cipzárja beakad (9.03.)
....cipzár-rágatás, anyázás fejben, közben telefonálás (9.03-9.05.)
...."Hol a kuuuulcs????" (9.05-9.06)
....rohanás a buszmegállóba (9.07)
....a busz elmegy az orrom előtt (9.09)
...újabb anyázás, a "basszus"-szópótlóval bővítve... (9.09-9.11)

Végül egy másik busszal sikerült beérnem (9.24.), és lábujjhegyen elmenni a titkárság elött...."kurva üvegtéglák".....

Így indul nálam egy reggel...... :)))

Az idő gyógyít... minden perccel könnyebb.. még ha lassan is megy... muszáj lépni előre, és előre..

.........talán valóban ideje megint felállni, és továbblépni....mint mindig, ha elesünk..

De egyre nehezebb felkelni..és egyre nehezebb az első lépéseket újból megtenni..

Amikor a szegény embert az ág is húzza... - sokszor mondjuk, de sokszor bele sem gondolunk igazán, mennyi igazság van e mögött.
Mostanában egyre azt érzem, süllyedek..egyre mélyebbre húz az ág. Érzelmileg és lelkileg.
Próbálom tartani magam, és mindenkivel elhitetni, hogy erős vagyok, és meg se kottyan..ez sem.... de, ez hazugság.
Most érzem, közel a pont, hogy mindent feladjak...megint... egyszerűen elfáradtam, belefásultam, kiégtem... csak a mérhetetlen fájdalom ég bennem.
Nem tudom , miért, de mostanában egyre csak olyan dolgok történnek velem, és körülöttem ami nekem fájdalmat okoz... amitől kiborulok, sírok... és újabb és újabb megoldandó gondok...

..és azt hiszem, az a legnagyobb bajom ebben az egészben, hogy most sincs senki, akitől/akiből erőt meríthetnék, ha azt érzem, nincs tovább, aki átölelne, és hagyná, hogy kisírjam magam, és azt mondja közben nevetve nekem, kis butám.... hogy nincs miért hazamennem... nincs bennem a várakozás öröme... aki biztatna, aki hinne bennem...

Enélkül viszont mi értelme van az egésznek???? semmi.... de semmi..